Mickey webnaplója

- Nagyon vigyázz magadra! – szokták mondani. Ha én mondanám, így tenném: Nagyon vigyázz magadra, és ha sikerül, meséld el nekem is, hogy azt hogy kell…
- Ha a pénztárosoknak volna humorérzékük, felmutatnám a zacskó kiflit, közben elmondanám, hogy tíz darab van benne, és négyes voltam számtanból. Vajon utánaszámolnának-e?
- Mise után megszabadultunk a maszktól. Így szóltam T.-hez, Most már levehetjük a szájkosarunkat.
- Tíz unokám van, mondja az asszony. – Nekem is – mondom. – Az együtt már húsz.
- A postaszekrénynél (nem jött levél): – Késik a Nobel-díjamról szóló értesítés – mondom szerényen.
***
Aki játszik, az kiesik az időből. Aki kiesik az időből, az az örökkévaló jelenben él, mintegy az örökkévalóságban. Ha így, ha úgy, életem során számtalan alkalommal kiestem az időből. Pl. akkor, amikor ráeszméltem, hogy a fiatal házsoknak szervezett lelkigyakorlatok már nem nekünk szólnak;
amikor ráeszméltem, hogy az 1995-ben megismert középkorú szerzetes elhunyt. De hiszen azóta huszonöt év telt el;
amikor ráeszméltem, hogy időközben ráncos lett a tenyerem háta;
amikor rádöbbentem, hogy nem is olyan magától értetődő, hogy biciklire ülök;
amikor rádöbbentem, hogy a 2007-ben vett Larousse adatai fölött elfütyültek az évek. Ja, 13 éve volt;
amikor rádöbbentem, hogy a medjugorjei jelenések immár 39 éve kezdődtek;
amikor rádöbbentem, hogy tizedik unokánkat egy 11. követi;
csak kapkodom a fejemet, hogy-hogy elfütyült az idő mellettem. Nem is vettem észre.
Amikor rádöbbenek, hogy kortársaim ki-kiszállnak az e világi létből, még mindig meglepődök.
Minden újabb napért hálát kell adnom, minden percért, minden szívdobbanásért, minden lélegzetvételért. Minden falat ételért, minden szomjoltó italért, minden felénk sugárzó mosolyért, minden kegyelemért, mely életben tart most, és egykor – mindörökre.
***
Zene. Te Deum. Charpentier muzsikájának egy szép feldolgozása.       
    https://www.youtube.com/watch?v=I3LIlzPtsmw&list=RDEFHQNgO3jTA&index=2