Érkezett egy email reggel, rajta kb. 160 magyar híresség neve. Mindre rákattinthatsz, mind mellett egy fotó, ahol lakott az illető, ahol tábla őrzi a nevét, adatait. Mind mellett rövid életrajz, mind mellett egy néhány idézet, amit magáról mondott, amit lényegesnek tartott. Meghökkentő, hogy közöttünk mászkáltak Nobel-díjasok, elismert színészek, művészek, akik valamilyen területen kiemelkedőt alkottak. Némelyikükről tudtam, hogy ki is ő, s hol lakott, de bevallom zömükről nem. Úgy jártam vele, mint a bélyeggyűjtő gyerek, akinek apja egy alkalommal egy kiló bélyeget hozott. A gyerek azóta nem gyűjt bélyeget.
Egy ilyen adathalmaz felér egy enciklopédiával, s belátható, hogy nem nyelhető le egy ültő helyemben sem képeiben, sem szövegeiben. Viszont forrása lehet egy-egy megemlékezésnek, krokinak, glosszának.
Találomra a Raksányi Gellértről szóló szócikkből emelek ide két bekezdést.
„Raksányi Gellért, becenevén Kutyu, kedélyes alakját nem felejti el, akinek volt szerencséje színpadon vagy filmszerepben látni őt. Emléktáblája, mely a VI. kerületi Rippl-Rónai utca 16-ban található, elmondja, hogy a hűséges Kutyu hat évtizeden át, egészen 83 éves korában bekövetkezett haláláig volt a Városligettől egy ugrásnyira található terézvárosi bérház lakója.
A testileg is nagyformátumú, zengő hangú színész Szigetváron született 1925-ben, de már 18 évesen Budapestre költözött, hogy a színművészeti akadémiára járhasson. Raksányi egyik anekdotája szerint nagyapja, a szigetvári kórházat megalapító neves orvos jó barátságban volt Rippl-Rónai József festővel, aki minden karácsonykor küldött a családnak egyet saját festményeiből. Sajnos, Kutyu Rippl-Rónai utcai lakásába már egy sem jutott, a történelem viharai elragadták az értékes képeket.”
P.S. A Rákosi-korszakban apám a Rippl Rónai u. 2-be járt dolgozni. (Textilipari dolgozók szakszervezete.)
***
Ha szövegben bőséges kincsre bukkantam, azt hiszem, fotótémát illetően is. Az ősz bámulatos varázsló. Persze nemcsak az én szemem nyílik az átszínezett valóságra, hanem még számos fotósé. Így aztán mintha egymásnak mutatnánk meg, hogy mekkora tarkaságba öltözött a környezetünk. Ami zöld volt, az most sárga, ami sárga volt, az most piros, ami a fán volt, az most a földön, ami fönt volt, abból föld lett.
Az is igaz, hogy mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki. Innen nem látszik a kamcsatkai tűzhányó, sem a Nazca-vonalak. Peruban pedig nem olyan a gázgyár tornya, mint itt. Lehet, hogy nagyon visszatérnek a témák, de hát ebzárlat idején az ember nem járja be a világot. (Én egyébként se.)
Chuke doki javallja, hogy oltassuk be magunkat influenza ellen. Alighanem igaza van.
Vannak megszokásaink. Ilyen a helyben maradás, ilyen a napi ritmus, ilyen a folyton frontos időjárás. A tegnapi hidegfrontot most kirúgta egy melegfront. Széllel jött, meleg széllel. Éjszaka 15 fokos meleg érkezett némi esővel, fakopaszító légáramlattal, megszokhatatlanul.
Ha szédülnék, ettől volna.
S most elmosolyodok, mert egy vicc poénjára hajaz, amit nem mondok el.
***
Hát jó, mégis legyen zene. A SZER a 60-as években sokszor sugározta. Presley számát.
https://www.youtube.com/watch?v=oFGj4BzHMP4
2020.10.31. 12:01 emmausz
Híres emberek Budapestje
komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr9316266888
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek