Mickey webnaplója

Azon gondolkoztam, hogy az ember élete félegyenes. Megindul zigótaként. Kilenc hónap után megszületik, aztán él, ameddig élnie adatott, aztán pedig meghal, hogy átadja magát az Örökkévalónak az örökkévalóságba. Vajon feltehető-e a kérdés, hogy kik élnek hosszabban, akik 100 év+végtelenig élnek, vagy akik már egyéves korukban meghalnak, hogy aztán örökké éljenek. Van-e értelme arról beszélni, hogy melyik több: az 1+végtelen, vagy a 100+végtelen.   
Mivel a lélek halhatatlan, és mivel Isten tervében „már” létezésünk előtt szerepeltünk, nyugodtan korrigálhatom feltételezésemet, hogy életünk egyenes és nem félegyenes. Az időn kívüli létből jövünk, s oda is térünk vissza.
Ez mind nagyon szép és megnyugtató. Ma azonban, mint egy idő óta minden reggel, este és délben megnézem az emailjeimet az oltódzkodásról szóló értesítést remélve. Eddig mindig nemleges volt a postám, a viccbeli szólással élve ezek sem azok.
Mondom feleségemnek: Naponta várom, hogy megérkezzen az oltásról szóló levél. Egyszer csak meg fog jönni, egyszer csak beoltanak valamelyik vakcinával, s gondolod, hogy akkor boldog leszek? Most borítékolom, hogy nem. Pusztán egy szükséges rosszon leszek túl, hogy esélyem legyen még élni. Ha ugyan nem késik az oltás túl sokáig.  
„Húzd meg ereszd meg!”-et játszanak velünk, polgárokkal. A kormány listázza az oltási sorrendet, a balos polgármesterek pedig próbálják ellehetetleníteni a beoltást. Nem részletezem. Régi a téma.
56-ben járta az át- és átírt falfirka:
Éljen Kádár!
Ne éljen Kádár!
Féljen Kádár!
Ne féljen Kádár!
Miért ne féljen Kádár?
Van még kérdés?   
Ma bejelentette OV, hogy a fidesz kilép a néppártból. Kissé furcsállom, hogy a kdnp nem tart vele.
Hogy mivel fog ez járni, kétesélyes. Mindenesetre jól mutatja, hogy OV nem fél a kihívásoktól. Inkább természetes közegének tartja a folyamatos megmérettetést.
Két napja meghallgattam a Kocsis Zoltánra emlékező 50 perces, kiváló dokumentumot. Sokan méltatják a kétségtelenül zseniális zenészt, helyesebben zenei zsenit, s a kihívásokról pattan ki agyamból Szvjatoszlav Richter megjegyzése, amely kb. így szól: Tüskés természete volt Kocsisnak, indulatosan vitázott, majd telt-múlt az idő, s végül mindig beigazolódott, hogy neki volt igaza.
Még erre a témára hajaz az egykori egyik kiváló angol futballista megállapítása az angol-német focimérkőzésekről: Minden esetben az valósul meg, hogy fej-fej mellett küzd a két csapat, majd 90 perc elteltével a németek győznek.          
Akkor most ennyi.