Mickey webnaplója

Mostanság életterünk leginkább a lakásunk, de elvileg az egész környék, továbbá a nagyvilág, sőt a láthatatlan mindenség is, amit rendesen szentek közösségének szoktak nevezni.
Mivel alapesetben itthon tartózkodunk, tekinthetjük 87 m2-es birodalmunkat főhadiszállásnak is. Itt járkálok föl és alá, itt gondolom ki napi elfoglaltságaimat, azok alkalmi sorrendjét, itt találjuk ki a napi menüt, itt tekinthetem meg a tévéhíradót, s szörfözhetek a csatornákra lődözve a kanapéról.
Hogy miket veszek célba? Az M1-et, a Hír-tévét, a Heti tévét, a Mezzót, a CNN-t, a Pax-tévét, olykor az Apostol tévét s a sportcsatornákat. Aztán slussz. Többnyire érdektelen hírekkel találkozom, no meg sűrű riogatásokkal, hogy most éppen ki kit fenyeget, mivel fenyegetik a politikusok egymást és a jobb sorsra érdemeseket.
Érdekesebbek a rádióállomások műsorai. Közülük a Kossuthot, a Bartókot, a Katolikus rádiót, a Mária-rádiót hallgatom. Teszem ezt azért is, mert amikorra szemem kikészül az olvasásban, s a szörfözésben, pihentetnem kell. Erre pedig a rádió alkalmas. Elég nyitott füllel figyelni, szememre nincs szükség az adások tartalmának befogadásához.
Prokopot ropogtatok? Egy frászt. Prokop Péter könyveit olvasom, azaz írott életművét. Mivel 18 kötetbe foglalta mindazokat a benyomásokat, amelyek napjában érték, van mit olvasni, hiszen kötetenként kb. 350 oldalon meséli el, hogy mik jutottak eszébe. Mivel be vagyunk zárkózva a pandémia miatt, van időm és lehetőségem megismerkedni könyvei tartalmával. Kettő kivételével mindet megrendeltem.
A háborús filmeken a főhadiszállás egyik ismérve, hogy alkalmi telefonvezetékek látványa fogadja a nézőket. Talán azt jelképezi, hogy a kapcsolatfelvétel minden bajtárssal hálószerűen biztosított. Nos, nálunk a számítógépek környéke van tele madzagokkal. Egér, billentyűzet, nyomtató, lámpa, akkutöltők, mobilcsatlakozások, fotós USB stb. Főhadiszállásunk nincs szeparálva a világtól. Telefonkapcsolatban állunk családunk minden tagjával. Különösen is fontos a világjárvány idején kapcsolatot tartani a gyerekekkel bajukban, minden szükségükben. Fotót váltani és kisebb videófelvételeket is az unokák gyarapodásáról, megnyilvánulásaikról.
Nem feledkezünk meg az égiekről se. Ideidézem a spirituálé szövegét: „Az ég, a föld, a világ mind az ő szent kezén. Ne félj te kicsi nyáj, az Isten véd. És kedves neki minden szegény…”
Valahogy így teljes a kép.
***
Egy korunkbeli történet arról szól, hogy az iszlámista terrorlegény hozzáfogna gyaurtestvér lenyakazásához. Mi sem könnyebb ennél. Meg kell ragadni egyik kezével amannak az üstökét, másik kezével elnyisszantani a torkát. Ámde egy láthatatlan erő ellenállásába ütközik. Értelmével képtelen átlátni, hogy mi a probléma. A karja erős, a kés kifenve, az áldozatra kiszemelt nem mutat ellenállást, és mégse megy a dolog. Próbálja egyszer, kétszer, többször, de semmi. Nem és nem. Aztán egyszer csak lemond a hóhérolásról, megosztva áldozatával, hogy nem tudja, miért, de nem tudja megtenni, amit eltervezett.
Amikor hitünkért támadnak, és belefáradtunk a védekezésbe, a felsőbb erőkben megbízhatunk. Szoktam is mondogatni: „Az ellent kösse meg kezed, testünket/népünket hogy ne rontsa meg.” Ez nem ráolvasás, hanem szelíd kérés. Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.
Így van ez kicsiben, és így nagyban is. Sztálin lebecsülte a Vatikán erejét: Ugyan, hány hadosztálya van a pápának? Én meg azt kérdezem, ugyan hol van a Szovjetunió?  
Akinek füle van, hallja meg!