Ahol a számítógépen dolgozom, az egy zsákszoba. A zsákszobának van egy méretes ablaka, a méretes ablak a rétre néz. A réten fű nő, fák nőnek, a réten kutyák szaladgálnak, gyerekek fogócskáznak, vagy a töltésre figyelnek, ahol villanyvonatok szaladgálnak. Mindezeknek a gázgyári tornyok adnak hátteret a maguk formatervezte alakjukkal, barátságos sisakjukkal.
A méretes ablakon szeretek kinézni, s a látvánnyal gazdagodni. A képkivágásban hol egy rigó, hol egy macska tűnik fel, hol egy szarka ilyenkor tavasszal, csőrében egy ágacskával, s húz el fészket rakni. Hol pedig cinkék vidámkodnak a közeli ágakon; galambok, máskor vadkacsák mutatnak be páros repülést. A vetési varjak télen megszállják a rétet, s a környező fákat. A dolmányos varjú pedig uralja a mezőt, amikor megjelenik.
Éjszaka beröhög a telehold, s oldja a sötétséget. Majd elfeledtem, hogy repülők is itt húzzák a csíkot, mert valamelyik légi folyosó a térségünkön található.
Nem feledkezhetek meg a felhőjátékokban való gyönyörködésről sem. „Egedet bámulom.”
Szeretem az utakon zajló forgalmat. Autók, kerékpárok, újabban elektromos rollerek száguldoznak előttünk. A járdán hazasiető fiatalok, lassan bandukoló idős párok.
Nagyon élvezem a kilátást, mert szép az, ami látszik innen. Ha a fák nem takarnák, tán a Duna is ide látszana, mint ahogyan a kopasz téli jegenyék mögött rálátni a Hármashatár-hegyre.
Élvezem tehát a tiszta képet az ablaküveg mögül akkor is, ha hideg az idő. A parapetre szerelt fűtőtest elűzi a hűvösséget. Nyáron a légkondi segít elviselni a kánikulát.
Ami lehetővé teszi a felbukkanó kép tisztaságát, az az, hogy miként a hollandusok nem alkalmaznak ablakaikon függönyt, ebben a szobában se takarja semmi szemem elől a látnivalókat.
Jó ez így, szeretem ezt így. Olyan embernek való közeg, látvány, miliő.
Sok fotóm köszönheti keletkezését az innen előtűnő panorámának. Szívesen kapom le a gázgyári tornyokat. Ilyenkor Monet-ra gondolok, aki a rueni székesegyházról képsorozatot készített a különféle időjárási, megvilágítási helyzetekben.
Megvallom, a legjobban az tetszik, amikor elköltözött fiunkkal, menyünkkel, unokáinkkal nevetünk össze, akik meglepetésre néha-néha feltűnnek az ablak képkivágásában. Ilyenkor csatlakozunk hozzájuk, hogy megszellőztessük tüdőnket a friss levegőn, lelkünket pedig a találkozás örömében.
Utolsó kommentek