Mickey webnaplója

Lehet, hogy okos a telefon, de csak zseniknek fogad szót. Távbeszélgetünk a család tagjaival. Jönnek-mennek a fotók és a szövegek.
Az egyik fegyelmet és tudást kívánó feladat, hogy több üzenő ember esetén az illető hozzászólását ujjal el kell húzni oldalra, hogy alá kerüljön a válaszom, mert különben süketek párbeszéde alakul ki.
Épp úgy, mint a Jó napot, sógor! c. versike, ami ugye süketek párbeszéde.
(Jó napot, sógor! A csónakot fódom. Hát az öreg micsinyá’? Kilukadt a feneke.)  
Tényleg ilyen az esetleges sorrendű az oda-vissza válasz a WhatsAppon, ha nem vagyunk résen.
Aztán apró ujjbegy szükségeltetik a szövegüzenet beírásához, mert különben folyton korrigálni kell a már lejegyzett, elütött szavakat.
De még ez se elég. A szövegtestre folyamatosan figyelni kell, mert az „okos” telefon kénye-kedve szerint átalakítja az elkezdett szavakat. Azt hihetné az ember, hogy gondolatolvasó a masina, de nem az. Ma pl. elkezdtem beírni, hogy porszívózom a kredenc alól a fekete pókokat. Erre a telefon a „pé” után puncit írt ki pókok helyett. Én pirultam el helyette. Mert az ostoba gép teljesen szenvtelenül teszi meg ajánlatait.
***
Hosszas betegség után Elhunyt Törőcsik Mari 86 éves korában. Nyugodjék békében!
Elhunyt századik életévében II. Erzsébet férje, Fülöp herceg. Ő is nyugodjék békében!
Nem hunyt el kétszeresen sem Tom Sawyer, részint, mert meg sem született, csupán Mark Twain képzeletében, másrészt a regényben sem, noha elsiratták mielőtt újra megkerült.
Amikor egy rangos valaki távozik, rögtön mindenki elsorolja vonatkozásait a hírességgel kapcsolatban. Ez most is így van. Persze szerettük Törőcsik Mari felejthetetlen alakításait, szerettük Fülöp herceg fanyar humorát. Mindenkinek köze van mindenkihez.
Egyszer már kivonatoltam néhány sort a T. Sawyer-könyvből, most egy kicsit részletesebben kitérek arra, ki mindenkinek volt köze a halottnak vélt Tomhoz. Idézem a részt:
„Becky Thatcher: Bárcsak meglenne az a rézgomb, amit tőle kaptam! Nincs most semmi emlékem! De most már eltávozott, és én soha, sohasem fogom látni. (Ez a gondolat lesújtotta.)…
…egy csapat fiú és leány kegyeletes hangon beszélgettek arról, hogyan csinálta ezt vagy azt Tom, mikor utoljára látták… Körülbelül ilyesféléket mondtak: - Éppen így álltam itt, s minthogyha te lennél Tom, ilyen közel voltam hozzá. Ő mosolygott, és ekkor valami hideg borzongás futott végig rajtam. Persze akkor nem gondoltam, hogy mit jelent ez, de most már tudom.
Azon vitatkoztak, hogy ki látta utoljára. Sokan követelték maguknak ezt a szomorú kitüntetést, amelyet tanúbizonyságokkal igyekeztek alátámasztani. Végre megegyeztek abban, ki látta utoljára…, és a szerencsés nyertesek szent fontoskodással tekintettek magukra, a többiek pedig irigyen bámulták nagyságukat. Egy szegény kisfiú pedig, akinek már semmiféle szerep se jutott, az emlékezéstől meghatott hangon mondta: - Engem meg egyszer megvert Tom Sawyer! Ám a dicsőségnek ilyetén való hajhászása merőben elhibázott dolog volt. Ezt a szerepet nagyon is sok fiú vállalhatta, így aztán a kitüntetés értéke erősen csökkent.”
Így van ez, feleim az Úrban. Tom farvizén mindenki saját fontosságát szerette volna valamiképpen előtérbe helyezni.
Kodály, amikor megtudta, hogy egy híresség (talán Bartók B.) miféle pompás búcsúztatásban részesül halála kapcsán, rezignáltan megjegyezte: Temetni…? - azt nagyon tudunk.