Kölyökkoromban sokat fociztunk a réten, az utcán, a salakos tereken, a táborokban, napfényben és villámfénynél, ha esett, ha szakadt, de még elemlámpa fényénél is sötét este egy napos túra után. Talán meglepő, hogy mindezek ellenére nem volt kedvenc klubcsapatom, nem is drukkoltam egyiknek se. Alighanem abban rejlik a megoldás, hogy ez otthon nem volt szokás. (Bár a magyar-angol Wembley-beli 6:3-ra emlékszem. Rádión hallgattuk.)
Ez a szokásom megmaradt, mégis figyelemmel követem a most folyó EB-t.
Semmi racionális oka nincs annak, hogy bármelyik nemzeti tizenegynek drukkoljak – a magyaron kívül. De ez utóbbi természetes. Nemde?
Tegnap mégis azon kaptam magam, hogy az olaszoknak szurkolok a spanyolokkal szemben. El is merengtem a dolgon: Nem mindegy nekem, hogy a két jól szervezett gárda melyike ragadja magához a győztesnek kijáró elismerést? Szinte teljesen mindegy – vagy mégse?
Az olaszok térben és egyáltalán közelebb állnak hozzánk, hozzám? Talán oka ez is.
A nemzetközi politikában elfoglalt helyük volna az ok? Talán az is.
Ezért szorítanék az olaszoknak?
A korábbi meccseken mutatott fáradhatatlanságuk miatt? Ez már nyomósabb ok.
Kirobbanó gyorsaságuk imponáló volt, villámgyors kontráik megbabonáztak. Sokkal inkább közel állt hozzám, mint a spanyolok kimódolt labdatartása, tűpontos, ám csaknem öncélú passzolgatása. Annak ellenére, hogy a spanyol kapitány azt állította, hogy amelyik csapat labdatartása eredményesebb (a spanyoloknál kétszer annyit volt a labda, mint az olaszoknál), az esélyes a győzelemre. Tévedett.
Az első kilencven percben egyik csapat se bírt a másikkal. Ekkor otthagytam a mérkőzés nézését. Mit kínlódnak egymással? Elmentem aludni. Nem bántam meg. Reggel megtudtam, hogy a következő jó fél órás szenvedés semmit se változtatott a helyzeten. A büntetőket végül az olaszok nyerték meg. Továbbjutottak. Én meg megnyugodtam. Ezt vártam.
Kevéssé tudom, hogy miért.
***
„Az őszinteségnek van egy rohadt nagy előnye. Nem kell észben tartanod, hogy mit mondtál tegnap” – így egy amerikai színész. Politikusok figyelmébe ajánlom.
***
Reggel találtam egy fekete hátteret mutató képet kb.ezzel a szöveggel: Mutatjuk a baloldali kormányzás 2002- és 2010 között elért sikereit. És semmi. Óhatatlanul a türingiai (Tabarz) Lothar kifakadását idézte bennem, aki a 80-as években nekünk kommentálta a helyi zöldségbolt napi ajánlatát (a fekete tábla üres volt) imigyen: „Unsere Angebot. Nichts. Das ist Sozialism!”
Felesége alig győzte csitítani.
Utolsó kommentek