Mickey webnaplója

M. unoka nekiugrott az intenzív magyar-kurzusnak. Tanulja nyelvünket: félig magyar –  a lányunk révén. Szeretne itt élni. Próbálkozik kifejezni magát nyelvünkön, hiszen nem teljesen ismeretlen előtte. Becsülöm törekvését. Ma volt az első foglalkozása. Kapott két könyvet, egy füzetet és néhány sokszorosított feladatlapot. Nagy ugrás ez az ő életében. Próbálunk hozzá egyszerű szavakkal fordulni, hogy értse. (Zömüket érti).
Örülök neki, hogy kezdi önállóan kiszolgálni magát, azaz belehelyezkedik az itteni viszonyokba. Tudja, hol kell megnyomni szobájában az ablakkeretet, mely már 30 éves, és a vasalatai itt-ott megkoptak, ismeri a kapu pinkódját, egyedül közlekedik a városban.
Meglepetés, hogy szereti a szódavizet.
Náluk jobbára ásványvíz van forgalomban. Ha már kicsit jobban érti a nyelvünket, akkor elmesélem neki, hogy mennyire megijesztettem két kisunokámat, amikor egy palack szódavízzel kimentem az erkélyünkre, mert valamit a szomszédos szobaablak üvegén keresztül figyeltek a fiúkát.
Én az erkélyről lespricceltem az üveget az orruk előtt. Hátraugrottak a meglepetéstől, majd elnevették magukat, és jöttek utánam, hogy ők is, ők is, mert jobb, mint a vízipisztoly. Meg drágább is – mondtam nekik. Így esett, hogy aztán meg kellett elégedniük egy-egy spriccel.   
Visszatérve M.-hoz, elmeséltem neki, hogy Elvi rokona, a Franciaországban született Patou milyen szépen beszél magyarul. Ő annak idején Debrecenben tanulta nyelvünket, mert neki is vannak magyar gyökerei. Tehát tanult nyelve a magyar.
Nem meséltem el neki, hogy egy nálunk élő vallon apáca hat év eltelte után is vijjamosznak ejti a villamost.
Nem meséltem el neki azt se, hogy országunknak tartása van, de csonkolása után kis állam a mienk. Némileg ezért ki van szolgáltatva a nagyobb nemzetek politikai játszmáinak. Hol a tatár, hol a török, hol a német, hol az orosz, az amerikai próbál móresre tanítani és eligazítani bennünket. Ezért aztán jó is, meg nem is itt élni.
Mindenesetre lehetséges.