Mickey webnaplója

„Régi kor árnya felé, visszamerengni mit ér?” – kérdezi Kölcsey, s hajlamosak vagyunk rávágni, hogy semmit. Pedig…
Pedig az is igaz, hogy nincs új a nap alatt, meg az is, hogy soha nem volt annyi új a nap alatt, mint éppen korunkban. S hogy mit hoz a jövő? Tudja csoda.
Mindenesetre, ha „visszamerengni” nem is, de visszafelé fülelni érdemes. Amikor én még kissrác voltam, akkor is tudtak valamit az emberek. Pl. a nótáknak volt elejük, közepük és végük. Onnan ötlik ez fel belőlem most, hogy reggel láttam egy újfajta, olcsó szaxofonfajtát, s ez arra ingerelt, hogy meghallgassam a Csevegő szaxofon c. igen régi slágert.
Igen régi, hiszen magam is egyre régebbi vagyok.
Mi tagadás, jól esett visszahallgatni ezt a levegős, vidám, pezsgő ritmusú, recsegő-csevegő számot. Aztán még néhány szaxis számot a the Champs-tól, de hallgathattam volna Billy Waughn és zenekarát is akár. Volt ezekben a zenékben a jelenés a jövő szépségébe vetett hit, érzések, felszabadultság. Vagy csupán beléjük éreztem, beléjük vetítettem volna?
Nem hiszem.
A Jó az álmodozás című slágert meg se kell keresnem. Bennem is megszólal, körbevesz, megnyer magának, szárnyalni kezd tőle az ember.
Miért kellett csörömpölésre váltani ezekből a nótákból?
Miért az, hogy egy műsorvezető szövege alatt dobolnak. Miért, hogy az olimpia záróünnepsége során folyamatosan lelkendezik valaki, miközben zene szól, miközben dübörögnek, dobolnak.
Mi jön még?
A híradó alatt robbantgatni fognak?
A slágerek elhangzása közben mennydörögni fognak?
A polgárpukkasztó hírek közben lufikat fognak pukkasztani?
Az esti mese felolvasását tankágyú elsütésével fogják gazdagítani?
A balettet meg a vulkánkitörés morajával?
A Kis éji zene közben staniclit fognak pukkasztani?
Miért kell az emberi érzékeket a lehetetlenségig, a fájdalomküszöbig, a tűréshatáron túlig feszíteni?
Túl jól megy a sorsunk? Túl ingerszegény a környezetünk?
De hát ez nem így van. A város emberét egy nap alatt több inger éri, mint az ősembert egész életében. Ha nem hiszed, gondolj arra, hogy vezetés közben agyad-szemed hány érkező ingert szelektál, értelmez és válaszol rá.           
***
Olvasom Prokop Péter 18. kötetét. A sok ismétlődés ellenére találok benne csemegéket. A közeljövőben még sokat fogom idézni.
Most csaknem találomra egy aláhúzott mondatát idézem meg. Ezt írja: „Emlékezünk-e a sztálini véleményre: Nem az a fontos, hogy ki szavaz, hanem hogyan számolják össze. Változott-e a bolsevik gyakorlat való világunkban?
Néhol igen, néhol nem;
némelykor igen, némelykor nem. 
Ejha.