Tulajdonképpen prózai nap volt a mai.
(Ahogy a rádió híresztelte: Ma sem szabályos, sem különleges világnap nem volt. Vagy ahogy a seregben volt szokás. Jelentem, különleges esemény nem történt.)
Papunkat GG helyettesítette. A nap kedvesen világított, az autó működik, a közértben zsemlét vettünk, a zöldségesnél gyümölcsöt. A vendégségnek egyelőre vége, porszívóztam a lakást, egy mobilhívás kapcsán megtudtam, hogy nem kell tartani a jogosítvány lejártától, mert a járvány miatt 60 nappal meghosszabbodik érvényessége. A déli órákban állok a hátsó szoba ablakánál. (Sose tudom: Az ablak előtt állok? Mögötte? Hiszen előtte kétemeletnyi mélység tátong, tehát mögötte. Felőlem nézve persze előtte állok, s mögüle tekintek a tájra.) A táj pedig szép. Így ősszel különösen is szép. Gyönyörködöm az aranykőris ritkuló, naptól átvilágított lombjában.
Ennek a szobának az ablakkivágása adja a szemnek legszebb élményt. Egy torony, néhány kisebbel körülvéve, az Aranyhegyi-patak menti fasor kontrasztos képe, a rét elszórt fái, egy magánház nyugalma. A patakon túl a tornyok tövében húzódik a vasúti töltés, amelyen a Duna felé igyekvő vonatok a Nyugati pu.-ra, a budai hegyek felé tartók pedig Esztergomba tartanak. Vajon lesz-e egyszer olyan is, amely áthalad Párkányba, s még tovább? Én már aligha érem meg.
Hódoltam rejtvényfejtési mániámnak is, kiraktam egy 100-részes puzzle-t. Beleolvastam néhány Móra-kötetbe, hogy olyat válasszak, amely leginkább leköt. Novellák mellett döntöttem, s egyelőre talonba raktam a Hannibál visszatér c.-t.
Reggel bevettem a „porokat”, este is bevettem őket, s kiporcióztam a holnapi adagokat. Észnél kell lennem, mert rövid távú memóriámra nem szívesen hagyatkozom, mert hogy úgy mondjam, már nem a régi, mert nagyon is régi.
Úgy tudom, hogy a hónap végén mégis át kell állítani az órákat. Pedig példát vehetnénk már azokról az országokról, amelyek nem veszik tudomásul ezt a világméretű szamárságot. Az indián viccnek osztom az igazát. Csak a fehér ember hiszi el azt, hogyha levág a takarója végéből, és azt felvarja az elejére, akkor hosszabb lesz a takarója.
***
De ha már: K. fotóján egy agár az erdei úton vált át. Szövege (Ő(s)z. Kommentem egy góbévicc:
- Oszt mondja, Mózsi bácsi, lőtt már medvét?
- Eggyet. Oszt asse avvót.
***
Azt álmodtam, hogy vezérigazgató vagyok. Aztán fölébredve konstatáltam, hogy egyedül a súlyom van meg hozzá.
2021.10.19. 20:28 emmausz
Kedd
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr1116728368
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek