Mickey webnaplója

A mai ünnepi mise olvasmánya Szent János leveléből való: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van. És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is.”
Kell még valami felvilágosítás?
Nem.
Általában nem kedvelem a litániákat, mert valahogy nem a korunk életritmusára és nem a ma nyelvén íródtak. Ha a Mindenszentek litániáját lamentálják, mégis valamiféle ünnepi hangulat fog el. Az énekesek hosszan és méltósággal sorolják a kanonizált szentek neveit, akik közül soknak ismerem az életét. S rendre válaszolják a hívek: Könyörögj(etek) érettünk!
Van ebben valami időtlen, van ebben valami lelki kapocs, az élők a holtakhoz, a leendő üdvözültek a garantáltan jó helyen lévőkhöz. A múlt és jelen az immanens és a transzcendens adnak találkozót egymásnak. Egyedül azok nincsenek jelen, akik ezután fognak születni, szentté lenni.
S. kérdezi, milyen szentet szeretünk? Válaszom ez volna: Azok a szentek állnak hozzám közel, akikről nemcsak szuperlatívuszokat olvasok. Hanem akiknek megmutatják esendőségüket is amellett, hogy kiválóságaikról is értesülünk. Mire gondolok? Karol Wojtyla visszaemlékezéseiben megemlít egy kínos incidenst. Történt, hogy egy zsákfalu plébánosát, jó barátját kereste fel, s addig-addig beszélgettek, míg csak el nem ment az utolsó busz is. Így Karol kiállt az országútra stoppolni. Közben nagy zuhé kerekedett. Wojtyla hosszasan állt, amikor egy katonai teherautó megállt mellette. Kiszólt a belügyis sofőr: Ugye, maga békepap? Az ázott pap rábólintott, mert szerette volna, ha felveszik. Nem ez történt. A sofőr rákiáltott: Ha maga békepap, akkor csak ázzon itt tovább is. Azzal elhajtott.
Lám, az egyszeri botlás nem fektette kétvállra a későbbi pápát.  Ma Szent II. János Pálként tiszteljük.
Róla mondtam magam is halála idején a tévé előtt ülve. Ez az ember szent. Subito sanctus.