Mickey webnaplója

Tegnap esti hír, hogy az osztálytalálkozón legfittebbnek mondott J. barátunkra epeműtét vár. Mások elhunytak. Mai info az a levél, amelyet Billtől kaptam. Korabeli tablónk csak azonak a fotóját hozza, akik elhunytak. Nincsenek kevesen, tizenhárom diáktársunk néz velünk farkasszemet. Igazából 14, ha a velünk egy évet lehúzó Balsai Istvánt is ideveszem. Mint írtam, elhunyt az a kardiológus (R.I.P.) – nálam fiatalabb – aki az utóbbi időkben kezelt, és akinek a tanácsára 16 kilót leadtam, és aki további 15 kiló ledobását kérte. Ez egyáltalán nem sikerült eddig, inkább felvettem kis súlytöbbletet. Ő már nem kéri rajtam számon, de én még magamon igen. Fontos lehetetett kérése.
Ma 65. évfordulója, hogy Kádár és Münnich F. ránk húzták a szovjet intervenciót, akik a Forgószél nevű hadműveletbe kezdtek, azaz háborút vívtak országunk ellen, mégpedig a II. Vh óta a legnagyobb hadsereget a nyakunkra küldve. Az történt, ami egyszer már Petőfi korában.  „Sok volt az ellen, győznünk nem lehetett.”
Ma reggel megjelent Mi, s vitte a kocsimat. Du. megjött Párizsból M. unoka. Mi-vel az utcán összefutottak.
Én meg elinaltam a szakrendelőbe, mert aktuális nyaki doppler-vizsgálaton vettem részt. Hála Istennek itt nagyobb baj nincs, kisebb meszesedés igen, de ez az agyi vérellátást nem zavarja. Lehet, hogy a nyakam túléli a többi testrészemet? 
Ma megnyomott a melegfront. Estére megizzadtam. Ebben benne lehet az is, hogy többet ittam, mint elég lett volna, de ki tudja, mikor mennyi az elég.
Jó szándékom ellenére sem szeretem a vége-hossza nincs szappanoperákat. Folyton ölik egymást a hadastyánok, összeesküvések követik egymást. Tízmásodpercenként hangzik el, hogy Felség, Felség, így meg úgy. Sűrűn hangzik el, hogy vonja vissza, felség. Meg hogy „megértette”? meg hogy „mire vár”? Ha magyar film lenne, és szlengben válaszolnának, az utolsó kérdést azzal egészítenék ki: Mire vár, Lódobogásra? Vagy mire vár? Pirított hógolyóra?
Egyébként a tévéműsorok nekem túlságosan átpolitizáltak, egymásnak feszülő nézetek akarnak maguk mellé állítani, noha egy évtizede tudom, hogy kikre fogok voksolni. A másik állandó téma az oltópontokon osztott oltózkodási lehetőség reklámja naponta x-szer. Nem érdekel. Három „vak cinán” vagyok túl, nincs már mit tennem. Minek nézzem a tévét? Ránk eresztették a virnyákot, és meglehetősen tehetetlenül kell végigélnünk milliók pusztulását. Ennek sose lesz vége? És ha teszem azt vége lesz mégis, mi a garancia arra, hogy világtól elfajzott brigantik nem zúdítanak-e ránk egy újabb halálos nyavalyát okozó izét.