Nem tehetek róla, így hozott a gólya, hogy már középiskolás koromban is nagyra tartottam és szívesen olvastam Zrínyi M. Szigeti veszedelem c. munkáját. Tetszett barokkos hömpölygése.
Mastan immár Bíró pp. kéziratát átolvasva- javítva a szükséges mértékben, büszkén említem, hogy munkám végére értem. Mégsem ezzel akarom posztomat feldobni, hanem a munka befejeztével megidézem az eposz elejének két versszakát, s a „Berekesztés”-t teljes terjedelmében.
Teszem ezt persze azért is, mert ma már túlontúl sok betűt piszkáltam a billentyűzeten, és elég volt. Hát akkor lássuk:
1.
Én az ki azelőtt iffiu elmével
Játszottam szerelemnek édes versével,
Küszködtem Viola kegyetlenségével:
Mastan immár Mársnak hangassabb versével
Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát
Ki meg merte várni, Szulimán haragját,
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
Az kinek Europa rettegte szablyáját.
Berekesztés
A költő halhatatlanságot ígér magának munkája után.
1.
Véghöz vittem immár nagyhírü munkámat,
Melyet irígy üdő sem víz el nem moshat,
Sem az ég haragja, sem vas el nem ronthat,
Sem az nagy ellenség, irígység, nem árthat.
2.
És mikor az a nap eljün, mely testemen
Csak uralkodhatik, fogyjon el éltemen
Hatalma: magamnak ugyan nagyobb részem
Hordoztatik széllel az magas egeken.
3.
S honnan Scythiábul kijütt magyar vitéz,
Merre vitézségét látta világ, nagy rész,
Azokrul helyekrül minden szem reám néz,
Hírrel böcsülettel, valamig világ lesz.
4.
De híremet nem csak keresem pennámmal,
Hanem rettenetes bajvivó szablyámmal:
Mig élek, harczolok az ottomán hóddal,
Vígan buríttatom hazám hamujával.
Utolsó kommentek