Mickey webnaplója

Általában nem turkáltam az ajándékok után, de egyszer mégis. Mivel diavetítőre nem számíthattam, arra vágytam, hogy egy dianézőt kaphassak karácsonyra. Nagyon akartam ezt az egy személyes kukucskát. Addig evett a fene, mígnem meggyőződtem róla, hogy vágyam ez egyszer bizton teljesül. Ott volt a karácsonyfa alatt, és vagy még öt tekercs film. Nagy volt az örömöm. Megnéztem a filmeket ötször, tízszer. Többé talán sohase. Nagyon gyorsan ráuntam.
Most hasonló várakozással voltam egy CD-t mp3-at, Lp-t lejátszó rádiós erősítős készülékkel kapcsolatban. Egy hét óta vártam megérkeztét. Ma megjött a doboz. Azonnal beüzemeltük. Egyelőre nem látom, hogy a CD-t vajon hogy játssza le. Elég bonyolult a masina a sok nyomógombjával. Mindenesetre LP-t már lejátszottam. A kérdés, hogy vajon meddig tart a ragaszkodásom hozzá? ötször, tízszer, hányszor fogom a lemezeket meghallgatni?
Persze bennem van az a várakozás is, hogy tán unokáimnak is tetszenek a régi meselemezek. Az Alice, a VUK, a Süsü sárkány, az Oz és társai.        
Most felnőtt műsor forog éppen. Emerson Lake and Palmer feldolgozásában az Egy kiállítás képei.
Még vegyes érzésekkel vagyok az új ketyere iránt, amely régi emlékeket ébreszt.
Miközben élvezkedek, egy régi versike kísért, amelyből alább idézek, és amelynek eredetét nem sikerült kiderítenem a google segítségével sem.
Meglehetősen szkeptikus a szöveg, de ettől még igazsága is lehet. „Lásd, kicsikém, nem neked való, hadd legyenek mások csillogók, majd meglátod, ha megkapod, hogy a vágyad becsapott.” A versike – tán kuplé – egy köcsögkalapról szól, de lehet az akármiféle tárgy hedonizáló korunk választékából.