Van egy öreg vicc a katonáékról. Az újonc úgy jár-kel a laktanyában, mint egy habókos. Időnként felvesz a földről egy szélfútta papírt, megnézi, majd eldobja: - Ez nem az. Idővel feltűnik ez a nem magyarázható gesztus a főnökeinek. Elküldik a pszichológushoz. Az visszaküldi azzal, hogy különösebb eltérést a normálistól nem észlelt a katona viselkedésében. Ő pedig visszatér a szokásához. Felvesz egy eldobott papírt, s megállapítja, hogy „ez nem az”.
Elunja a parancsnokság a bolondériáját, és leszereli a bakát.
Ő összeszedelődzködik, kilép a kapuőrségen leszerelőlevéllel a kezében. Boldogan lobogtatja a papírt, és a kerítésen bekiabálja a többieknek: – Ez az! Ez az!
***
Hallgatom a híreket a tévében, hallgatom a rádióban, s rövid idő alatt megállapítom, hogy nem azt a hírt sugározzák, ami kedvemre volna. Hallgatom reggel, hallgatom délben, hallgatom este, de amit hallok, arra csak azt tudom mondani, hogy - Ez nem az.
Reményeim szerint mihamarabb változik a helyzet a világpolitikai színtéren. A maffiózók lehiggadnak, a nemzetközi bandák háborúja lecseng, és a fegyverszünet és a békekötés híre elhangzik a tömegkommunikációs hírcsatornákban, amire végre azt fogalmazhatom meg, ami kedvemre van/volna: - Ez az! Ez az!
„És addig? - addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell.” (PS)
És segíteni, ki hogyan tud: Jó szóval, imával, pénzzel, anyagi javakkal, meghallgatással.
2022.03.24. 03:40 emmausz
Ez még nem az!
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr1117787968
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek