Mickey webnaplója

Déltájban Jézus a kilenc apostollal Bethániából Jeruzsálembe indult. Elkísérte hét tanítvány is… azt mondta az apostoloknak, hogy eddig kenyerét és borát adta nekik, ma pedig testét és vérét fogja adni nekik; mindenét odaadja és rájuk hagyja, amije csak van.
Jeruzsálemben nagy hőség volt. Jézus bevonulása órák hosszat tartott. Ennek során igen szomjazott, de inni nem kapott. Voltak, akik gondoskodtak róla, hogy ne juthasson vízhez, italhoz.
Tanítványainak emlegette, hogy akik saját ruhájukat terítik elé, azok hívei lesznek, de akik a másokét terítik elé, azok nem. A tömeg éltette, hozsannázott neki, majd utóbb keresztre feszítését kívánta. Jézus sorsát előre látta. A tömeg éljenzett, Jézus pedig szomorúan tekintett erre a hamisságra, emberi gyarlóságra, amely hol elismeri, hol pedig vérét kívánja.
 Karinthy Barabbás c. művében jól érzékelteti, hogy hiába akarták Jézust kiszabadítani az emberek, valahogyan Barabbásnak hangzott a zúgásuk.
Félelmetes az egyes emberi törekvések megbicsaklása. Nem az ő akaratuk teljesül, hanem az Isten előre elhatározott terve. A megváltás.
Jézus halála és a természet ébredése hatalmas kontrasztban állnak egymással. Sarjadnak a füvek, illatoznak a virágok, fészket raknak a madarak, Jézus pedig önfeláldozására készül. Nem veszik el tőle, maga adja oda az emberért.
Pribékjeiért is imádkozik: Atyám, ne ródd fel bűnükként. Nem tudják, mit cselekednek.
Jó volna, ha mi tudnánk, hogy mit cselekszünk, és az igaz értékek tudásának a birtokában felelősen cselekednénk. Nagy szerencsénk, hogy létezik az irgalom kategóriája.
A Schütz Máté-passiójában hangzik el a zárókórusában a megváltás felismeréseként:
„Téged áldunk Krisztus, aki érettünk fenn a kereszt fáján kínhalált szenvedtél. Ott ülsz az Isten trónja jobbján, Krisztusunk. Szánj meg minden bűnöst most és örökké. Kyrie eleison, Christe eleison, Kyrie eleison. Amen.”