Mickey webnaplója

Hosszú könyv az A. Schweitzeré (Életem és gondolataim). Megtudhatja belőle a ma embere, hogy a fehér orvos száz éve miféle problémákkal küszködött a gaboni Lambarénében. Száz és száz esetet sorol a helyi történésekből.
Van, nem is kevés olyan gondolata, amely máig érvényes. Néhányat ide hozok.
- A gyógyult operáltakról írja: „Hiszem, hogy találok majd elegendő embert, aki – mert maga is testi szenvedéstől szabadult meg - háláját azzal akarja leróni, hogy adakozik a hasonló bajban szenvedőknek.”
- Az éhínségről. „Amikor az élelem fogytán volt, a bennszülöttek megették a vetőkukoricát. Aztán az éhező lakók elvándoroltak arra a vidékre, ahol még akadt némi élelem, és letarolták az ültetvényeket. Most már senkinek sincs kedve vetni, hiszen minden a fosztogatók kezére jutna. Az emberek várják, hogy sorsuk beteljesedjék.”
Évekkel ezelőtt vitába keveredtem azzal a fickóval, aki váltig állította, hogy
akinek forrása, ásott kútja lesz, az túlél,
akinek saját kertje lesz, az túlél,
aki ismeri a kézművességeket, az túlél.
Én a fentiek rémét vázoltam fel, hangoztatván, hogy nem fogják tétlenül nézni a fosztogatók, hogy másoknak van valamijük.
- Sch. már-már kétségbeesetten felkiált: „Micsoda fajankó vagyok én, hogy ilyen vademberek orvosa lettem!” Samesze, Joseph szelíden megjegyzi:   „ Hát ami igaz, az igaz, a földön nagy fajankó vagy, de a mennyekben nem!”  
A végső elszámolásnál csakugyan elhangzik: „amit a legkisebbeknek tettetek, nekem tettétek”. 
- A helyiektől olykor megkapja a magáét. Mint írja: „Magam is cipeltem a gerendákat. Észreveszek egy hófehér ruhába öltözött feketét, az egyik beteget jött meglátogatni.
- Halló barátom - kiáltok oda neki -, nem jönnél egy kicsit segíteni?
- Én értelmiségi vagyok, és nem hordok fát – hangzik a válasz.
- Szerencsés fickó vagy! – válaszolok neki. – Én is értelmiségi akartam lenni, de nem sikerült.”
Mint ismeretes, orvosként, íróként, professzorként, orgonistaként, teológusként is nevet szerzett magának Albert Schweitzer. Itt a Bach-kutatótól idézek olyan gondolatot, amellyel vén fejjel csak most szembesültem. Azt írja: „A zenei nyelvben a ritmusok körülbelül a mássalhangzók funkcióját töltik be, és hogy a hangközöknek és a harmóniáknak a magánhangzók szerepe jár, mert a ritmusoknak zengést adnak.” Igen jó a hasonlat.
***
És akkor egy saját megfigyelés.  Olvasás közben óhatatlanul találkozom azzal az esettel, hogy a sorokban egyes szóközök bizonyos képekké állnak össze. Ferde egyenest, félkört, görbe vonalakat mintáznak. Volt rá eset, hogy a képződött fehérségbe berajzoltam azt a vonalat, amelyet beleláttam. Ma meg egy ferde vonalfélévé álltak össze a két sorban elhelyezkedett betűk. Ezek voltak
 szavakban elültetve:  
                        jd
                   gf
Biztosan nem vagyok egyedül az ilyesféle megfigyelésekkel.