Életem során háromszor tanultam meg a négyzetgyökvonást írásban, és háromszor felejtettem el, hiszen soha semmire sem kellett használnom. Elméletére emlékszem: a2+2ab+b2 elve alapján kell lépegetni. Nem vállalkozom rá, mert minek is…
Viszont így az érettségik után felmerült bennem, hogy vajon az írásban való osztás megy-e még. Fellélegeztem. Pontosan emlékszem a módszer lépéseire. Bár osztanom se kellett az utóbbi öt évtizedben, azért még emlékszem egy csomó fogalomra abból korból: helyi érték, maradékok, tényezőkre bontás, legkisebb többszörös, legnagyobb közös osztó, váltószám stb.)
Nullával nem osztunk! Ez legalább olyan kőbe vésett igazság, sőt… mint, hogy „Eb ura fakó, Ugocsa non coronat!”
Emlékszem, hogy gimnáziumi tanárunk, P. Szoboszlay, mosolyogva mesélt egyik diákja szüleiről, akik büszkén emlegették, hogy „ők is tanultak felsőbb matematikát, törteket, meg hasonlókat…”
Az idő elrepült felettük , miként felettünk is.
Az újabb generációk középiskolás anyagában már szerepel a deriválás, az integrálás és a differenciálás. Az én időmben ez egyetemi tananyag volt.
***
Olvasom Bíró László püspök könyvét (Osztatlan szívvel). Mivel interjúkötet, a Laci püspök hangján szólal meg bennem minden mondata. (Publicistaként annak idején én is készítettem vele interjút.)
Bíró püspök sugárzó ember, aki nem komplikálja az életet. Tud bővelkedni, és tud szűkölködni is.
Utóbbi években elhatalmasodó cukorbetegsége folytán lábműtétek sorozatát viselte el belenyugvással. Gondolatain átsugárzik egyéniségének derűje, hitének biztos volta. Nem bonyolódik teológiai fejtegetésekbe, elmondja, amit gondol az életről, saját életéről és a másokéról. Gondolatait megannyi élményével fűszerezi, ennél fogva akaratlanul is ébren tartja érdeklődésünket.
Könyvét nehéz letenni.
Utolsó kommentek