Móra A tenger mélyén c. munkájában leírja, hogy hét évvel a háború (1. vh.) befejezése után egy angol cég megbízást kap: emelje ki a tengerbe süllyesztett német páncélhajókat, cirkálókat, torpedórombolókat. Az eset kapcsán felveti, hogy „a felizgatott bosszúvágy nemcsak az élők, hanem az élettelen tárgyak felett is tort akart ülni, s halálra ítélte a bűnös emberek ártatlan hajóit.”
Nekem felidézi Röhrig Géza gondolatát, aki NY.-i hullamosóként dolgozván valahogy úgy beszélt az emberi kadáverekről, hogy a holttest tiszteletre méltó, nem tehet semmiről, az emberi jóságnak és rosszaságnak egyaránt hordozója, és mint ilyen ártatlannak tekinthető.
A test azt követi, amit a szellem és lélek parancsol neki. Cselekvései lehetnek ösztöntől, hormonoktól, génörökségtől vezéreltek. Hathat a testre idegérzékenység, s végrehajthat olyasmit, amit a szellem tanult élete során, vagy amerre a benne lakó lélek ösztökéli. A test csupán a végrehajtó.
A halállal megszűnik a lélek uralma fölötte, s elnyugszik, elenyészik. Átadja megát a természet körforgásának. Lesz belőle termékeny föld, egysejtű és fejlettebb élők, növények, állatok, emberi táplálékok: új testek.
Érdekes valóság ez.
Ennyi volna a szamártestvér? – ahogyan Assisi szentje nevezte.
A minap került sor Ezekiel prófétai látomásának a felolvasására. Ezekiel az Úr parancsára üzent a csontoknak: „Íme, éltető leheletet adok belétek, és megelevenedtek” … aztán látta: ín és hús került rájuk, és bőr vonta be őket, s az Úr parancsára éltető lehelet szállt beléjük, életre keltek és talpra álltak.”
Egy jó ritmusú spirituálé szövege így tömöríti a történteket:
„Menj el, siess, menj el siess, siess Ezekiel a völgybe! Menj el, siess, menj el, siess, és nézz a jövőbe!
Ó, Uram! Te jól tudod! Csont élhet-e új életet?
Szél fúj. Csont ínye tapad.
Szél fúj: lábcsont ínye tapad.
Szél fúj, talpcsont ínye tapad.
Bokacsont szárcsont, térdcsont, sípcsont, hátcsont, vállcsont, villacsont, combcsont, csont csontra, íz ízre, izom izomra és tag tagra.
Óóó, Uram! Igen, Uram!”
Ez is egy elképzelés, látomás. Megemlítem még Jézust, aki megerősíti: „a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit”. (Jn 6,36)
A test tehát csak a szolga: végrehajtó, a lélek az, ami számít.
A test elhal, aztán valamiképpen majd újra életre kel. Ésszel követhetetlen.
Marad hát a hit: „Hiszem a test feltámadását és az örök életet. Ámen.”
Utolsó kommentek