Mickey webnaplója

1. Kettőnket választottak ki arra, hogy a Népművészeti vállalatnak a Knertől „betekintő ablakos” díszdobozokat rendeljünk. Kiküldetésünk tehát Békéscsabára szólt. A Keletiből tán a félhétkor induló gyorsat kellett elérnünk.
Ámde.
Fiatal felnőttként jó alvókám volt, és Kispesten laktunk. Úgy ébredtem, hogy a katonáéknál megszokott riadós tempóban történt felcuccolásom után 32 perc maradt arra, hogy beérjek a Keleti pu.-ra. Talán jött is a 42-es villamos. De sorba kellett állnia a Népligetnél.
Kinyitották az ajtót, hogy aki siet, az hadd siessen.
Leugrottam, és átszálltam egy jó irányba vivő buszra.
Arról pedig a 24-es villamoshoz rohantam átlósan átszelve a teret. Sikerült felkapaszkodnom rá. Innen már teljesen kiszolgáltatva tudtam magamat a forgalmi viszonyoknak. A végállomáson leugrottam és hanyatt-homlok megcéloztam a Keleti csarnokát. Rohantam a tülkölő targoncák között. Megpillantottam kollégámat, aki egy hölggyel beszélgetett. Az órámra néztem, aztán rá, és kérdeztem hogy vett-e jegyeket? Igenlő válaszát nyugtáztam és rászóltam, hogy fusson velem, mert külső vágányról indul a gyors, és mindezt egy perc múlva teszi. Ketten szaladtunk, én elöl, ő mögöttem. Felugrottam a lépcsőre az immár mozgó vonatra, és segítő kezet nyújtva Gábornak őt is felhúztam magam mellé. (Ma ezt nem tehetném, mert az automata ajtók és lépcsők nem tennék lehetővé.)  Sokáig lihegtünk, belefért az időnkbe, nem késtük le a B.csabai megbeszélést. A kérdésem félévszázad távlatából: Mi történt volna, ha lekéssük? Alighanem semmi.
2. Kiindulási helyszín ugyanaz. Kispest, a Hattyú-kocsma és Hattyú-strand térsége. (Ma egyik sincs meg, üzletházakat húztak a helyükre.) Én háromlányos apa, reggel időben elszállítottam kettőt az óvodába. Korán értem a 42-es villamos megállójába. Ment is minden a maga rendjén. Egészen az Üllői útig. Akkoriban épült a hármas Metro, és történetesen egy teherautó állt keresztbe a villamos előtt a sínen. Hordták rá a földet, és elég sokáig hordták, míg telelett. Aztán tovább indult a villamosunk. Ám az idő is jócskán előre haladt. A munkaidő fél 8-kor kezdődött, és 7.25-kor még csak a Kálvin téren voltunk. Tudtam, hogy ha a Madách térig villamosozom, s aztán gyalog a Váci u. sarkáig, akkor biztosan elkések. Ezért gyors döntés után leszálltam a villamosról és futásnak eredtem. Végig a Kecskeméti utcán, a Károlyi Mihály utcán s a Petőfi S. utcán. Na, itt egyszer csak kezdtem nem látni. Eléggé megrémültem, mert soha ilyen nem történt velem. Néhány másodperc múlva újra láttam. Újra futottam, újra nem láttam, újra visszajött a látásom, újra futottam. Beértem olyan időre, amit még el lehetett fogadni pontos fél nyolcas érkezésnek. Lerogytam a székemre, öt percig lihegtem, kitántorogtam a mosdóba, hogy megszabaduljak valamennyire az izzadságtól. A következő félórában nem voltam semmire alkalmas. De nem késtem el, megúsztam fejmosás nélkül. Hogy érdemes volt-e? Alig hiszem.