Valami megfertőzött, valami „lázba hozott”.
Valahogy elkezdtem kikecmeregni belőle.
Bár a láz, hűséges kutyaként naponta tudat magáról.
Jezsuita emlékeim egyikét a sok közül megboldogult Szabó Feri mesélte. Említette volt, hogy képzeljük el, az egyik olasz gyógyszer egyik mellékhatásként megjegyezte: morte.
Milyen morbid vicc!!!
Fene jó gyógyszer az, amely halált okoz. Így hát nehezen képzeltük el.
A most szedett antibiotikumhoz mellékelt papíron több ízben és apropóból olvasom: végzetes.
Hát ez se jobb, mint az olasz!
Az első tablettát tegnap vettem be olyan érzéssel, mint amilyent Szókratész érezhetett, amikor kiitta a bürökpoharat.
Aztán megnyugodtam arra gondolva, hogy vajon praktizálhatna-e a főorvos úr, aki felírta nekem is ezt a szert.
Praktizálhatna-e, ha csak egy ember is meghalt volna az általa ajánlott antibiotikumtól.
Aligha.
Papp Lajos szerint naponta két órát kellene sétálni. Nekem is. Ehhez képest többnyire fél órát sétálok. Néha annyit se.
Szedem a C+D vitaminokat. Jobb volna egy komplexebb immunerősítő – adta értésemre az urológus. T. már megrendelte.
Nem akarok az egészségemmel foglalkozni. Ennyi volt. Abbahagyom.
Továbbra is az egyirányú időutcán sétálok. Életem napjainak a száma ismertelen, de hogy egyre fogy, az kétségtelen.
Eddig mindenki meghalt: betegek és egészségesek, szegények és gazdagok, mind, az orvosok is!
2022.11.30. 09:55 emmausz
Nyiff-nyaff
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr8417991220
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek