Mickey webnaplója

Ma átadtam magamat az egészségügynek.
Laborvizsgálat.
Nem is a vérvétel az igazán kínos, hanem annak az árnyéka, hogy kopásaim egyre nyilvánvalóbbak.
A félig telt pohár ebben az esetben azt jelenti, hogy nem fantáziálok azon, mi jöhet ezután, hanem minden napnak örülök, amelyik éppen van, és csak annyira veszem észre a kopásokat, amennyire a legszükségesebb. Ezt a magatartást sokan és sokféleképpen leírták már.
Mindenkinek igaza volt, csakhogy elég bajos megcsinálni – legalábbis nekem.
Ma egyik vőm 46. Isten éltesse!
Mást kerestem tegnap, de két fotót találtam a szerkesztőségünkről. Gondolom, Nagy Ernő kezébe nyomtam a gépet. Öten szerepelünk rajta. A két szerkesztő már elhunyt, hárman még tartjuk magunkat.   
Kezdtem összegereblyézni a gyerekkorom csúfolódóit, az általunk használt rigmusokat. Azt képzeltem, hogy öregségemre mindegyikre automatikusan visszaemlékezem.
Nem így van.
Lassacskán, egyre-egyre ráakadok, gyorsan a többihez teszem, de messze nem annyi ez, mint amennyit mondogattunk. Igaz, hogy egyike-másika nem tűrt nyomdafestéket. Ezeket inkább mellőzöm.    
Most anyai öreganyám egyik sokszor emlegetett ítélete merül fel emlékezetembe:
Erre kakas, arra tyúk, arra van a gyalogút.
Jé, egy másik is, amelyiket Emil sógora ismételgetett:
Engemet az éhség gyötör,
de jó lenne egy kis töpör-
tyű, de éhes vagyok!
Vagy a budi szövege:
A nap betűz,
a bűz elűz.
Na, én megyek!