Kedd reggel Á. elvitt saját kocsiján misére. Majd később megreszkíroztuk az orvoshoz való látogatást Mitsubishivel. Simán odagördültünk a kilométerre levő rendelő elé. Leparkoltunk, végeztük a vizitálást, majd beültünk a Coltba, hátha.
De hát egy frászt.
Imádkozhattál, indítózhattál, de – ahogy mondani szokták – se kép, se hang.
Egykor nagyapám lovaskocsit hajtott. Egy vak ló húzta a kocsit. Öregapám csak Villámszemű Jimnek hívta: „Gyia, Villámszemű Jim!” – morogta, és a kocsi megindult. De ez a büdös Colt nem tud magyarul.
Van is, meg nincs is autónk
Hazasétáltunk hát gyalog.
Később gondoltam egyet.
„Egyutas” autónk hátha pihent már eleget. Érte gyalogoltam, s tényleg…
Pöccre megindult, s hazatalált.
Mivel javításra szorul, elkezdtem kipakolni belőle.
Az üvegeket a visszaváltóba és a szelektívbe vittem, a könyveket meg a könyvmegállóba.
Gyalog.
Meg se mertem kísérelni, hogy újra indulásra nógassam hisztérikus autónkat. Még megbántódik.
A héten ki kell takarítani kívül és belül.
Eshetne egy kis eső, az segít lemosni a kasztnit.
Az eső estére megjött. Vajon kitart-e addig, amíg végig tisztítom az autót?
Szerda.
Derült ég. Az autómosást nem könnyíti.
Azért meglesz az is.
***
A könyvmegállóból hazahoztam Sienkiewicz Tűzzel-vassal c. regénye két kötetét. Az 1980-ban negyedik kiadását megélt regény ára I.-II. kötet: 100 ft. Megjelent 61 000 pld.-ban.
***
Eheu, fugaces Posthume, Posthume labuntur anni. Már február van. Hihetetlen gyorsan leperegnek a napok, hetek, hónapok, évszakok évek, évtizedek, évszázadok, évezredek.
Utolsó kommentek