Mickey webnaplója

Volt nekem egy jó előadókészségű munkatársam. A Felvidéket tervezte felkeresni – az ottani közéleti szereplőket. Sokféle témát tartott a tarsolyában. Tervezett útját kinyomtatta. Egyik napon ez állt:
Kedd, Dunaszerdahely 10 óra. Előadás? Miről?  
Hogy ez bennem már hányszor felötlött.
Posztot írni. Miről?
Hát bármiről… „Hát bármikor” – mondaná Zwack úr.     
Akik a nyilvánosság előtt megjelennek, gyakorta szembesülnek ezzel a kérdéssel.
Mert lehet, hogy könnyedén beszélnek egy órát a cipőfűzőgyártásról, de egyáltalán nem biztos, hogy akiknek előadni készülnek, éppen a cipőfűzőgyártás az, aminek a megismerése iránt csillapíthatatlan vágy él bennük.
Minden írás – és talán minden előadás is kicsit – lövés a sötétbe.
Hogy a téma kit talál el, és hogyan talál el, az bizony sokféle esetlegességet tartalmaz.
Ezt Karinthy egy ízben úgy hidalta át, hogy cikke szerint felkereste (vagy csak elképzelte, hogy felkereste) valaki a kávéházi asztalánál, és felesleges problémáival zaklatta. Ezeket az író rendre lejegyezte, és már meg is volt a napi újságcikk (Ő ad nekem témát). Persze, ezt egyszer el lehet sütni, de szerencsés esetben is csak egyetlen egyszer.    
 Van, aki kimegy a tömegbe, hogy meghallgasson ezt-azt.
Moldova Gy. írja, hogy egy ízben éjszakai hóeltakarításra jelentkezett. Amikor valaki érdekes dolgot vetett fel, jegyzetelt. A félhomályban látta, hogy egy másik ipse is jegyezget. Rájött, hogy az is író, aki éppúgy téma után kuncsorog, mint tenmaga. (Én sose takarítottam havat, de G. igen. Ő mesélte, hogy reggelre virradóan, immár a műszak végén nyitottak a kocsmák. Az egyik munkásnő kért egy üvegcse rumot s talán egy korsó sört. S megjegyezte, hogy „a rumot lehet nyittani”. Nahát ilyesmiket gyűjthettek a derék íróelvtársak.)
***
Szeretem a szójátékokat.
Most ezt találtam ki:
XY kereszténnyé lett.
Megírta a Keresztény Élet.