Mickey webnaplója

Megboldogult Szabó Feri nyomán emlegetem üres bögrémbe nézve: „Valaki megitta a kávémat.” Ő is így mondta egykor, illetve: valaki megitta a pálinkámat.
Most, hogy leszámolok e szomorú ténnyel, nekiláthatok posztom szavainak az összegereblyézéséhez.
A múltkoriban leírt képpel indítom.
Kék űr, a nap fénypászmája, benne fehér pötty, ez a mi Földünk. A látvány szép. Nyugalmat áraszt. Mivel a napokban több felvételt láttam űrhajókkal, egy másik kép felrémlik, ez is békét áraszt. kékbolygó a kozmoszból. De ha arra gondolok, hogy amerikai és orosz űrhajósok együtt dolgoznak odafent az űrállomáson, ugyancsak nem képzelem, hogy egymás haját tépik politikai okokból. Ám a földhöz közeledve a részletek már igen tarka képet mutatnak.
Olyan tarkaság ez, mint amilyen a Molnár Gábor által leírt amazonasi őserdő. Idilli színekben pompázik, de tele van mérges kígyókkal, veszett kajmánokkal, kullancsokkal és egyéb vérengző vadakkal. Gyönyörű lepkékkel és fűrészfogú piranhákkal. Izzasztó párás hőséggel és dermesztően hideg özönvízszerű égi háborúkkal. Tele dúsgazdagsággal és mélyszegénységgel. Az erdők eltartják a vadászt ingyen mindenféle hússal, vízzel, de jelen vannak a moszkitó szúnyogok, meg a sárgalázat okozók is.
Ha elvonatkoztatunk az őserdőktől, és belépünk a civilizációnkba, ugyanilyen tarka a kép. Életünk viszonylag mesterséges keretek között telik, múlik.
Kényelmünkért, komfortunkért elég súlyos árat fizetünk. Ki vagyunk téve a kockázatoknak és mellékhatásoknak, és csak a média kikapcsolásával védekezhetünk ellene.
Vannak idilli élményeink, de vannak halálos veszedelmek is.
Nem feltétlenül a proxyháborúra gondolok, bár arra is. Visszatérő módon foglalkoztat a török földrengés, amelynek halottszáma immár 50 000 ember. Aki egy pillanat alatt meghalt, annak nem volt ideje rendezni végső dolgait. A néhány szerencsésen megmentett ember léte rámutat arra, hogy egy-egy élet mekkora érték, a túlélés mekkora kincs és lehetőség. Fájdalom, de tény, hogy emberek tömege élve temetődött el, saját lakása vált koporsójává hosszabb-rövidebb szenvedést követően.
Óhatatlanul felötlik: Ha ostrom által, ha földrengés által lesz rommá egy város, a benne rejlő berendezési tárgyak, ékszerek, pénzek, takarékbetétek, értékes képek, szobrok, minden, de minden ebek harmincadjára jut. Bedózerolják, betemetik földdel.
Rádöbbenti az embert, hogy élni csakugyan életveszélyes, és arra, hogy üres kézzel jöttünk a világra, és pucéran hagyjuk el egykor. Értékes dolgokat művelve érdemes csak élni.