Mickey webnaplója

A könyvmegállóból elhoztam A. de Mello kötetkéjét (A csend szava). Rajta az átragasztott címke. Először (2001) 520 ft volt az ára, majd fogyott, mert 780-ra kerekítették, utóbb leárazták 620 ft-ra, Hogy végül a könyvszekrényben kössön ki immár ingyen.   A kötet új. Látszik, hogy senki nem forgatta. Eddig én se, de most pótlom. Ez a Korda kiadású sorozatnak azon egy tagja, amelyet nem én lektoráltam. Most elolvasom.
***
Az üzletközpontból hazafelé tartok. A buszmegállóban egy nyugdíjas megszólít. Elég halk ahhoz, hogy ne értsem, de hozzáhajolva értem már, hogy mit akar. Gyenge, és szeretné, ha felsegíteném a banyatankját (gy. k.: kerekes bevásárló táska, kosár, tudom is én, mi.) Megígérem neki, hogy segítek. Meg is emelem a pakkot. Nem túl nehéz, fog az menni.
Jön is már a 106-os járat. A nyugdíjas társ a lelkemre köti, hogy előbb én szálljak fel a buszra a pakkal, s csak azután ő. Így is teszek. Nagyon hálás, köszöni szépen. Mondom: Nincs mit…
Magamban meg azt gondolom, hogy azért fordult hozzám kéréssel, mert megbízik bennem. És azért kéri, hogy előbb én következzek a buszra, mert mégsem bízik bennem.
Igaza is van.
Mert vagy harminc éve bevásárlás után a parkoló kocsink mellé álltunk a gurulós bevásárló kocsival, és a tíz lépésre lévő burgonyakereskedőtől vettünk még egy zsák krumplit. Míg mi a burgonyát vizsgáltuk, valaki eltolta a kocsinkat vagy 6000 ft értékű élelmiszerrel. Nem találtuk meg a tettest.
Úgy jártunk, mint Micimackó barátja, Füles, aki joggal panaszolta: „mikor ma reggel kijöttem, még ott volt a házikó. És mikor visszamentem, már nem volt ott. Nem volt ott, és ebben nincs semmi különös, hiszen csak Fülesnek a házáról van szó. De azért egy kicsit csodálkoztam.”
Mit mondjak?
Annak idején m is kicsit csodálkoztunk saját naivitásunkon, jóhiszeműségünkön, hogy ne mondjam, felelőtlenségünkről.  Ma persze már legyinthetünk nyugodtan: Spongyát rá!
Több is veszett Mohácsnál.