Mickey webnaplója

A posztokra is igaz lehet, hogy vagy igen sűrűre fogott, mert bele kell gyömöszölni egy blogbejegyzésbe a túlontúl sok mondanivalót. Ekkor sokféle találgatásra adunk okot. Olyan lesz a poszt, mint egy ballada a hozzá illő homállyal.
De ha csak kicsi ablakot nyitunk a világra, és mondandónk elférhet egy körmondatban, akkor kitérhetünk a legapróbb részletekre is. Érzékletes leírásunk nyomán nem marad sok helye a fantáziának.
Olyan ez akkor, mint egy képregény-részlet, vagy mint egy jól illusztrált kötet.  
***
Késik a tavasz. Ha a közelmúlt forró nyaraira gondolok, eszembe jut: milyen nosztalgiával emlékeztünk vissza akkoriban a koratavasz hűvösségére.
Nekem kamaszkoromban akkor indult a tavasz, amikor a kerékpárokat előkészítettük a szezonra. Megkentük a láncokat, a tengelyeket, áttöröltük a küllőket, beszívtuk a gumiköpeny semmi mással össze nem téveszthető szagát, a pumpa olajos szagát, és nyeregbe pattantunk. Megkerestük a biciklizésre alkalmas nyugodt helyeket, és hallgattuk a kerekek surrogását a földutakon.
Aztán… aztán egyre szűkebb köröket tettünk. Már nem mentünk Paksra cangával, már nem kerékpároztam le Balatonra, csak Szentendrére, csak Budakalászra. Utóbb addig se. Valahányszor hazaérkeztem, dőlt rólam a víz, pulzusom az egekben.
Rájöttem, hogy kevés a kitartó akarat az edzéshez. Jó erőnlét is szükséges hozzá.
A hanyatlás pedig előbb vagy utóbb, de kikerülhetetlenül bekövetkezik.
Marad az, hogy az erkélyről nézem, ahogy mások karbantartják kerékpárjukat, és nyeregbe pattannak.
Ma már se biciklink, se autónk.
(Már megint jól jártam. Nem kell a második félévre befizetnem a gépjárműadót.)
Éva szerint lízingeljünk egy másikat.
Új autót az én koromban? Hm.
Csak úgy merném megtenni, ha a garázsban tartanánk.