Mickey webnaplója

Nem gondoltam volna, hogy ilyen mély hatással lesz rám A. de Saint-Exupéry regénye, az Éjszakai repülés. A történet egy százéves sztori, a repülések hőskorából. A szerző maga is pilóta lévén szakszerűen ír a korabeli műszaki dolgokról, hangárról, repülőgépekről, amelyekben majd megfagytak a pilóták és a rádiósok. (Az az igazság, hogy ma már nehéz elképzelni, melyik korabeli szakszó pontosan mit takar.)
Beszél a futárszolgálat igazgatójáról, bemutat nekünk egy pilótát, aki ifjú házas, és akinek éjszaka kell továbbítania a postai küldeményeket Dél-Amerikában. Az elemek összeesküdnek ellene. Nincs rádiókapcsolat, nem tudja, merre jár, nem tudja, hegynek ütközik-e a következő pillanatban vagy a földre zuhan, hiszen a kontinensen egy ritka erős ciklon felhőrengetegében vakoskodik. Felhúzza a gépet a felhők fölé, amikor rájön, hogy az óceán fölé sodródott. De hogy pontosan hol van, semmi támpontja nincs, csak a csillagos ég. Üzemanyaga fél órára elég. Ha lejjebb megy, a felhők miatt vak sötétség fogadja, és kényszerül valahogyan földet érni. Erdőben-e, városban-e, az Andok szikláihoz csapódva-e? Sorsa a szinte biztos halál. Tehetetlen a rá váró ifjú feleség s a földi személyzet. Nincs telefonkapcsolat, nincs rádiós kapcsolat se. Semmi sincs, csak az elkerülhetetlennek látszó vég, amely rövidesen be is következik.
Félelmetes, hogy végül is valamiféle hasonló tragédia áldozata lett maga az író is a 2. világháború során.
Nem tudjuk még csak megközelítően sem felmérni, hogy mennyit ér egy emberélet.
Elég arra gondolni, hogy a török-szír földrengésnek hány halottja volt, hányakat sikerült kimenteni, s mi lett a többiekkel. Ahány magára maradt halokló, annyi tragédia.
És ott van még a jelen háború, amelynek számolatlan orosz és ukrán ember a többnyire vétlen áldozata. Jobb, ha nem tudjuk, mit hoz a jövő, mert lehet, hogy elszörnyednénk.
Isten mentse meg az emberiséget az eszkalálódó világégéstől.
***
Egy nagyon emberi idézet a szerzőtől: „A kertész azt mondta nekem: »Tudja … ásás közben néha belepett a verejték. Reumám hasogatta lábamat, és én szitkozódtam szolgaságom miatt. És ma, látja, szeretnék ásni, ásni! Olyan szép dolog ásni!  Az ember olyan szabad, amikor áshat! És ki fogja megnyesni a fáimat?«
Parlagon hagyott egy földet. Parlagon hagyott egy planétát. Szerelem kapcsolta minden földhöz és a föld minden fájához. Nemes volt, pazarló, igazi úr…”