Z. mint korábban már említettem, magát még nem tudta megnevezni másképp, mint BABA, de folyékonyan sorolta a szeme elé kerülő autók márkáját. Ez Ford, ez Renault, ez Peugeot, ez Citroën, ez Mercédesz Benz, ez Chevrolet.
Az a közös a felsoroltakban, hogy mind egy-egy feltaláló, műszerész, gyáros, autós nevét viseli.
Most, hogy egy Chevrolet gazdái lettünk, érdekelt a név ejtése. Mi csak sevroletnek mondtuk gyerekként, ha láttunk egy ch. Impalát.
De másoktól sevrolénak hallottuk, miközben amerikai a márka. De mint megtudtam, ott is sevrolé az ejtése, leginkább pedig sevi (Chevy).
Nem hagyott békén a dolog.
Utána kerestem az interneten, hogy mi okból ejtik franciásan az amerikaiak is e nevet. Merthogy kétségtelenül franciás hangzású a név.
Azt találtam, hogy a név Louis Chevrolet-től ered, aki svájci autótervező és -versenyző volt.
Francia Svájc volt a hazája.
Neuchâtelben született, de Detroitban halt meg, ahol a GM részlegét vezette. (A dolog érdekessége, hogy a Détroit név is francia szó, hegyszoros, tengerszoros értelmű.)
Elég legyen most ennyi, mert hosszú nap végén járunk.
Nyolcan jöttünk ma össze rokonlátogatásra, és még egy két fős turnust várunk vacsorára. (Ro-Ka)
***
Megjártam Tolnát és Baranyát.
Elhoztam a könyvmegállóból Mikszáth Kálmán Akli Mikli : )
és Fekete István Hajnal Badányban c. remekművét.
2023.05.03. 17:22 emmausz
Autónevek
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr9318116090
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek