Ha jól számolom, ma tízen ültük körül az asztalt ebédelés alkalmával. Mint a találkozások ról írtak során idéztem: „Minden valódi élet találkozás.” (Buber)
Ha igaza van, és hiszem, hogy igen, akkor ma nagyon szép napunk van. Élettel teli. Lehet, hogy a gyerekek (unokák) hangosak, lehet, hogy körbe-körbe szaladgálnak a szobában, lehet, hogy olykor dübörögnek, olykor meg visítanak. Élnek. Gyerekek, tele élettel, dinamizmussal.
***
Mostanában beírok csaknem találomra egy-egy ritka szót tizenhét éve óta írt blogomba, és elcsodálkozom rajta, hogy legtöbbször sok találatot mutat a gép. Kedvem szerint el is olvasom a régen írtakat. Többnyire kedvemre való ez a visszatekintés. Felidéznek régvolt élményeket, eseményeket, történéseket. Ami meglep, hogy olykor elütést, vagy egyéb hibákat is találok a posztokban. Mindent összevéve érdekes ez a szembesülés olyan történésekkel, amelyek rég kiestek emlékezetemből.
***
Valaha foglalkoztatott, hogy hány nemzedéknek kellett váltania egymást, hogy felmenők száma az egész emberiség létszámához közelítsen. Volt két szülőm, négy nagyszülőm és így tovább. A 31. generáció kettő hatványaiból adódóan már meghaladja a világ mai összlétszámát. Ennyi ősöm nyilván nem volt. Ez igazolja, hogy rokonok voltunk – ki tudja, hányadik fokon – egymással a többi emberrel. De most nem is erről akarok írni, hanem arról, hogy olvastam egy magyar nyelvű felsorolást a korábbi generációk megnevezéséről. Ezzel eddig még sosem találkoztam.
Még cifrább, ha összevetem az idegen nyelveken egymástól megkülönböztetett generációk elnevezéseivel. Vajon egyes nyelvek hány felmenői lépcsőfokot neveznek néven?
Lássuk csak a magyart! Adva a
2 szülő
4 nagyszülő
8 dédszülő
16 ükszülő
32 szépszülő
64 ősszülő
128 jobbszülő
256 déd-ükszülő
512 déd-öregszülő
1024 déd-ősszülő
2048 szüleszülő
Hogy ezek az elnevezések mennyire korrektek, arról fogalmam sincs.
***
EMBEREK!!! AZ ELSŐ FÉLÉV LETELT!!!
Utolsó kommentek