Újraolvastam Erich Kästner ifjúsági regényét (A repülő osztály), benne a Nemdohányzóval és Justus tanár úrral. Benne Martinnal, akinek nem volt pénze hazautazni karácsonyra, de lett: Justus felfedezte a gyerek szomorúságának okát, és megajándékozta 20 márkával.
Mindenki happy a könyv végére.
Én is.
(Kint olvastam a balkonon, mert tűrhetetlen penész szagot árasztott a könyvmegállóból hozott könyv. Nem jöhet be a lakásba.)
Ismerős jelenetek tűntek fel az olvasás során.
Egy dologra azonban rosszul emlékeztem: A Nemdohányzó mellett legelésző tehén neve Eduárd. Én pedig Margarétára emlékeztem. Lehet, hogy más műfordítótól olvastam gyerekként???
Vagy más könyvben hívták a tehenet Margarétának?
Nem sok jelentősége van a dolognak.
Tán csak annyi, hogy a memóriám néha megcsal?
***
Nyári együttlétünkre tervezem az összeszedett mondókáink megosztását. Gyerekkoromban néhányszáz szamárságot biztos egymásra olvastunk. Kíváncsi vagyok, hogy ma dívik-e még a rímbe szedett mondóka és csúfolódó, vagy egyéb blődli.
***
Még keresztrejtvényt kell beszereznem, mert elég régóta nem forgott ilyen füzet a kezemben. Hátha még képes vagyok összepiszkítani az üresen hagyott négyzeteket.
***
Még meghallgatom a régi slágereket, még jól esik a felismerés, de már nem hoznak lázba a pattogó ritmusok, és a fergeteges dobszólók.
2023.07.07. 11:24 emmausz
Most még...
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr8518161962
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek