B. lemérte iskolatáskáját. Bruttó 10 kiló nyolcvan deka. Szegény reggel elmegy az iskolába és a hetedik óra után haza, és naponta megvan a testnevelés óra.
A többi unokáé hasonló súlyú lehet.
Érdemes volna a biciklijükre drótkosarat tenni, hogy ne a hátukat nyomja a teli hátizsák.
***
Az egyik szerzetesrend kipakolja feleslegessé vált könyveit. A rendhez való kötődés szorossága alapján négy kategória embereit szólítják meg, hogy a felhalmozott dupla, tripla példányokból és a már érdektelen kötetekből válogassanak kedvükre. Az adott kritériumok alapján magamat a negyedik kategóriához sorolhatnám. Mehetnék könyvekért, de nem megyek.
Egyfelől a könyvtár könyveinek jelentős részéhez volt közöm, olvastam is őket, másrészt nehezemre esnék a könyvek cipelése, harmadrészt tele vannak a könyvespolcaim, negyedrészt állandóan változó összetételű könyvmegálló útba esik a sarkon jövet-menet. Akkor inkább oda megyek, s olykor-olykor belepiszkálok a választékába.
Ami pedig az olvasást illeti: Szemem hamarabb elfárad, mint korábban tette. Így hát takarékosan kell bánnom a terhelésével.
***
Van egy közös blogunk. Témája most a FA. A tré fától a tréfáig minden a témába vág, ami a Baum és ami Holz közé esik, ami gyufa és ami őserdő. A fatársulások is, és az egymással való „kommunikációjuk”. Az egymás fejlődését segítő és az egymás elnyomását előidéző társulások.
A fafeldolgozás, a fatáblák újra hasznosítása, az intarziák…
Nem is sorolom a lehetőségeket, úgyse érnék a végére.
No, és a faviccek megszámlálhatatlan sokasága.
Ide csak kettőt írok.
- Hány vége van a botnak? – hangzik a kérdés.
- A helyes válasz: - Kettő.
- …és ha eltöröm?
- Akkor négy – szokták mondani.
- A helyes válasz: Öt, mert a botnak is vége van.
*
A falábú öregemberrel találkozik egy másik öregember. Utóbbi megkérdezi:
- Mondja kérem, milyen fából van a lába?
- Meggyfából.
- Az jó, mert nem zsibbad.
2023.09.04. 09:52 emmausz
Hihihá, hihihá, kezdődik az iskolááá
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr2918207181
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek