Mickey webnaplója

Emlékezetem szerint iskolás koromban nem érdekelt, hogy hol ülök, és ki mellett. Oda ültem, ahol szabad helyet találtam, és mivel senki nem piszkált ki onnan, általában ott is maradtam. Ültem az első sorok egyikében, ültem a hátsó sorokban is. A főiskolán is ez volt a helyet. Annyi módosítással igaz, hogy olyan helyet kerestünk, ahol zavartalanul sakkozhattunk az unalmas órákon. No meg húzogattuk a vonalakat a számtan füzetből kitépett lapra rajzolt tízszer tízes kockában, és X ill. O jelekkel próbáltunk egyre nagyobb területeket lefoglalni. Talán húzogatós volt a játék neve.   
A helyigényem később se érdekelt. Amikor aztán elkerültem a szerzetesrend szerkesztőségébe, ott helyben ebédeltünk az általuk kolhoz konyhának nevezett teremben. Az ő elvük szerint bárhová ülhettünk. Nem volt megkötve az ülésrend.
Elméletben.
Mindenki tudta, hogy az asztalfő NP atyáé, a mellette levő szék SzF-é. Utóbbi főiskolán tanított, s egyszer valamennyire elkésett az ebédről.  Látta, hogy valaki már ül az ő helyén. Sarkon fordult és a másik ebédlőben telepedett le.
Még jellemzőbb eset fordult elő a kápolnában. Az egyszerűség kedvéért, és merthogy csaknem így is volt, azt mondhatom: mintegy körülültük az oltárt. Mögötte a koncelebráló szerzetesek, szemben velük mi, világiak. Olykor annyian voltunk, hogy a székek csaknem mind gazdára találtak.
Történt pedig egy ízben, hogy S. szerzetestestvér a papok melletti széket foglalta el. Közte és a világiak között egy szék maradt üresen. Ekkor lépett be pater N., aki utasította a testvért, hogy üljön a másik székre és adja át a helyét neki. A testvér replikázott mondván, hogy nem mozdul, hisz van üres hely, üljön oda a páter.  Ebből nem lett semmi, mert amaz nem fogadta el az ajánlatot. Inkább kivonult a kápolnából.
Ne keressük, hogy kinek volt igaza!
Az én elhelyezkedési igénytelenségemet igazolja, hogy felújításkor a szerkesztőség más helyen kapott volna irodát. Invitáltak, hogy a helyszínen beszéljem meg, mit hova tegyenek, miféle igényem van. Telefonban soroltam az igényeimet: Kérek egy számítógépet és egy valamit, amire rá lehet tenni. Ha futja rá, még kérek egy széket is, mert ülve jobban szeretek dolgozni a PC-n.
Persze nagy hűhó volt semmiért, mert főnököm nem kívánt költözni. Így velem együtt a szerkesztőség se.
***
Általában mégis fontos az ülésrend. Ezt tapasztalta Nemeshegyi Péter is, aki a római szinóduson mindig Y. Congar mellé ült. De nemcsak ő, hanem mindenki mindig ugyanoda ült, ahová először letelepedett.
Lám, ezek az epizódok is azt erősítik meg, hogy „minden ember egyforma: az egyik ilyen, a másik olyan”.