A könyvmegállóhoz zarándokolván elhoztam a 2008-as Tihanyi kalendáriumot. Gazdag irodalmi és fotós anyag van felsorakoztatva kb. 260 oldalon. Nem térek ki a részletekre, de arra igen, hogy a perjel, Korzenszky Richárd naplóját élvezettel olvastam. Ismerős helyeket sorol, ismerős személyeket nevez meg, ismerős politikai – ma már történelmi – eseményeket sorol. Életek, halálok, ünnepségek, rendezvények, idézetek leírásai követik egymást.
Nem mohóskodhatok, minden érdekes szöveget egy poszt nem képes befogadni. Néhányat azért idemásolok.
- A perjel egyik érdekes kitétele: „A hiba ott van, hogy abszolutizáljuk azt, ami relatív, és relativizáljuk azt, ami abszolút.” Igen. Fordítva ülünk a lovon.
- Kuklay Antal Köröm plébánosa módszerét említi: „Hetente el kell hagyni a falut, havonta a megyét, évente az országot, hogy az ember egy kis faluban ki tudja bírni az életet.” Még nem laktam kis faluban.
Gorove Laci a házasoknak hasonló szériát javall: „A párok töltsenek egymással kettesben heti néhány órát, havonta egy napot, évente egy hetet.”
- A perjel megkérte Szokolay Sándort, hogy írjon neki egy fugaszerű művet a Jézus-ima szövegére: „Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”
Egyik korábbi posztomban említettem, hogy a Jézus-ima megszólalt bennem. Nem fúgaszerűen, hanem csak egy szólamban, amit el lehet szolmizálni akár. Meglepett a gondolat hasonlósága.
- „Isten – írja – nem adok-veszek viszonyban áll az emberrel, nem kényszeríthetem szólásra. Ő szólít meg engem, s készen kell lennem, hogy meghalljam őt a csendben.”
- Továbbá azt tartja a Szent István-napi ünnepről: „Ha tőlem függne, nem szentmisével kapcsolódna egybe a körmenet. A mise a »beavatottak« közösségi alkalma, nem pedig protokoll esemény.”
- Tetszik véleménynyilvánítása a megépült völgyhídról: „Lehet, hogy technikai szempontból igazi bravúr, de ha pár kilométerrel távolabb építették volna föl, lehet, hogy nem került volna ilyen sokba, nem kellett volna annyi hatalmas pillért emelni, és nem vált volna jelentéktelenné a köröshegyi két templom.”
***
Természetesen minden elismerésem a két magyar kutatóé, a Nobel-díjban részesült Karikó Kataliné, és Krausz Ferencé.
***
T. térdműtét előtt áll. Ha minden rendben történik, kedden, 10-én műtik. Reménykedünk a beavatkozás sikerében.
2023.10.04. 09:44 emmausz
Tihanyi kalendárium 2008
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr3518227489
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek