Balázs Géza írja blogjában a korrektorokról:
A korrektorok a szövegjavítók. Leginkább a helyesírást javítják, de ha már kezük alatt a szöveg, megmenthetik a szerzőt egyéb nyelvhelyességi, stilisztikai hibától, sőt tárgyi tévedéstől is. Én hálás vagyok nekik… mi lenne, ha nem lennének? … Hol lehet ezt tanulni. Mennyire bölcsészszakma, és mennyire nem. … A korrektorok magányos harcosnak tartják magukat… ha nem lennének, a legtöbb szöveg olvashatatlan lenne, megszűnne az írásbeli kommunikáció és kultúra, és visszamehetnénk az őserdőbe, mármint ott, ahol még van, ahol pedig nincs, ott még rosszabb lenne.
***
Magam is az volnék, botcsinálta korrektor.
Túl néhányszáz könyv javítgatásán és hosszas olvasószerkesztői munkán azt tapasztalom, hogy hajlamos vagyok alapból mindent tüzetesen megvizsgálni és a hibákon fennakadni. Életem az ellenőrzés jegyében telt el.
Ebből következhet, hogy a szép világot kritikus szemmel nézem. Szép, szép, de… Jó, jó, de… Tetszik hogyne tetszene, de…
Ebből a mókuskerékből nehéz kiszállni, de érdemes.
Már Illetékes elvtárs is megmondta: Elvtársak! Ne mindig csak a rosszat…
A törekvés megvan bennem.
***
Nem tehetek róla, de úgy rühellem az inflációt, mint a kilencvenkilencre végződő árakat.
Hamisság, végtelen hamisság. Nekem mondhatják, hogy az infláció előrelendíti a gazdaságot. Lehet, bár nem biztos. Cui prodest?
Ránézek a kilós cukor árára: 414 ft. Miért jobb ennyiért venni, mint 10,60 ft-ért?
A magyarok lassan mind milliomosnak érezhetik magukat. Csakhogy a millióik ugyanúgy nem érnek sokat, mint az olaszok önámítása, akik líramilliókban kapták egykor a bérüket.
A termékek áraránya a fontos, nem a nullák száma.
Menjünk csak vissza elméletben a régi korok cserekereskedelméhez.
Négy nyílhegy ellenértéke egy dárda, vagy egy tyúk. És nem érdekes semmi egyéb szempont. Talán a manipulációkat is ellehetetleníti, vagy legalábbis megnehezíti.
Lám a közgazdaságtani zűrzavar is oda lyukad ki: visszamehetnénk az őserdőbe…
Utolsó kommentek