Mickey webnaplója

Ha nem változott tegnap este óta semmi, éppen műtik T.-t. Sőt talán már be is fejezték.
Akkor most alszik.
Látogatás 15h-tól.
Odamegyek.
Reggel a misén az jutott eszembe, hogy test és lélek vagyunk.
Azt olvassuk János apostolnál, hogy „a Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.” (Jn 6,63)
Assisi Szent Ferenc egyszerűen „szamártestvér”-nek titulálja saját testét.
Arra a felismerésre jöttem rá, hogy testünk rendbetételéért mennyiféle „zaklatást” vállalunk.
Ami eszembe jut: Egyszer – szükség esetén ismételten – alá kell vetnie magát a páciensnek jó néhány vizsgálatnak: házi orvos, labor, röntgen, fogászat, fül-orr-gége, EKG, adott esetben nőgyógyászat, altató orvos, Covid-teszt, operáció, utókezelés, rehabilitáció.
Az én esetemben a műtétet követte 12 befekvéses kemó, (alkalmanként vérvétel, EKG), majd negyedévenként kontroll (+vérvétel), félévenként kolonoszkópia ill., CT.    
Ehhez képest – ha a lelkiismeretünk jelez, hogy ideje volna egy alapos mosakodásnak, nevezzük a bűnbánat szentségének, az ember összekapja magát, gyarlóságait bánva-hátrahagyva, változást ígérve feloldozást kap egy egyszeri megjelenés során.
Jelzés értékű az aránytalanság testünk, ill. lelkünk rendbehozatala között.
A lélek éltet, s valóban. Sok esetben kimutatható az összefüggés: a lélek hanyagolása testi romlást idéz elő. Persze nem mindig, ez csak egy tényező a sok közül.
Mindenesetre, ha a lélek éltet, akkor legalább akkora figyelmet érdemel, mint a test.
A szabadulás pedig lényegesen könnyebb, mint a vizsgálatsorozatok, beavatkozássorozatok, utókezelések stb.
Nincs igazam?
Magamtól is kérdezem.
De.