Nehéz megmagyarázni, hogy miért szól bennem Kacsóh Pongrác nótája, az erősen mélabús dal a János vitézből: …nyugszik a csendes temetőben, szemét lezárta a halál”. Majd vigasztalásul a remény dala: „Kék tó, tiszta tó, melyből az élet vize támad, Add vissza nékem, óh, szép szerelmes Iluskámat”. Annyi biztos, hogy elhaladtunk busszal Mártáék háza előtt, ahol Isi játszott a gyerekekkel. S most nevezettek immár nyugszanak a csendes temetőben. Ma lesz évfordulós gyászmise. Tudatalattimból egyszer csak felmerült a két rokon sorsa.
Alighanem.
***
Egyebek.
A buszon egy irgalmatlanul elhájasodott nő ült velem srégen szemben. Meglepő módon a visszaúton is, immár egy másik szörnyen súlyos nő állt. Persze nem szabad észrevenni, pláne szembesíteni őket vastagságukkal. Tehetnek róla? Talán nem. Olvastam, hogy az állapotszerűen hendikeppel élők lelkiállapotán ront, ha szembesítik őket betegségükkel.
Más. Megyünk kontrollra T.-vel. A kórház ajtaján felirat: Bejárat betegeknek. Lám, az élő példa: Aki itt bemegy az beteg. Én csak kísértem, én is beteg vagyok? Ha eddig nem éreztem volna magamat betegnek, a felirat negatívan hat rám. Az írásos beutaló mindenkit betegnek tekint. Pedig akit vérvételre küldenek, még egyáltalán nem biztos, hogy beteg. A levelezés is így indul az orvos részéről: Kedves Betegünk!
Biztos, hogy mindenki beteg?
Ha korábban nem volt is az, egy-egy ilyen megszólítás akár meg is betegítheti azt, aki egészségesnek gondolta magát.
Buszból kinézve a Lajos utcán látom a hirdetőtáblán: Dr. Szabó Géza fogorvos.
Gimnáziumi osztálytársam volt. Rézsút a hátam mögött ült. Vajon rendel-e még? – vagy csak elfelejtették lehámozni a házfalról a hirdetést.
***
A magyar novelláskötet további témái:
Illyés Gyula: Ebéd a kastélyban. Az író osztja az észt egy grófnak, hogy miért üres és hazug a létük, szemben a dolgozó parasztokéval. (Kisregénnyi vita, ami azon a délelőttön ebédig nem mondható végig. Ez árt a hitelességének.)
Sándor Kálmán: Éjszaka Európában. Leírja, hogy a rabok hogy élik meg 1944. szilveszterét a dachaui koncentrációs táborban.
Kemény János: Ítéletidő. Erdőtűz a havasokban, ahonnan az ott élők hallatlan erőfeszítések árán élve jutnak le egy patakban gázolva maguk mögött hagyva a katasztrófa területét.
Rideg Sándor: A tükrös szívű huszár. Szabályos mese arról, hogy a pénz nem boldogít, az igazi szerető igen.
Nagy István: A csomag. Börtönélet Romániában. Elég letargikus.
Utolsó kommentek