Mickey webnaplója

Ma megírom, hogy nem írok semmit, mert egész délelőtt kórházi kontrollon üldögéltem, T.-t kísérvén az Irgalmasokhoz.
Irgalmatlanul sokat kellett várnunk, amelyet ötpercnél rövidebb felülvizsgálat követett.
A várakozás egyik fénypontja tagadhatatlanul egy-egy olasz kapucsínó elfogyasztása volt. Ez azért érdekes, mert volt „holland” kapucsínó is. Talán megízleltem volna azt is, de elfogyott az aprópénzem.
Lehet, hogy már korábban meg kellett volna szabadulnom a 400 ft-tól, mert induláskor a buszmegállóban egy feltehetően csöves koldus kéregetett.
Valahogy nem volt kedvem kezébe rakni a fémpénzeket.
Utóbb meg az a képzetem támadt, hogy a hozzánk is közelítő, majd tétován megálló ember tolakodó, nekem ellenszenves. Pénzemet inkább egy koldusnak adnám.
(Majdnem elnevettem magamat, amikor rájöttem kerge okoskodásomra: Azért nem adtam a kéregetőnek, mert inkább egy koldusnak adtam volna.)
Nos, ekképpen maradt meg a pénzem, hogy végül is elnyelje a kávéautomata.    
Elszoktam már a tömegközlekedéstől, ám a kórház környékén parkolni igen körülményes, ezért busszal érkeztünk, majd busszal haza is.
Utóbbi alkalommal elég rendesen teli busz érkezett a megállóba.
T. leült egy hótt koszos csöves mellé. Nem volt másutt üres ülőhely. Eléggé visszataszító látványt nyújtott szerencsétlen embertársunk. Bőre tele sebekkel, köztük vérnyomos is akadt.
Mivel hideg az idő, ezek a nyomorult emberek szívesen utaznak végállomástól végállomásig a fűtött járműveken.
Így védekeznek a megfagyás ellen.