M. 3 éves. Reggel indultunk meglátogatni őt-őket. A kocsiban felejtődött ajándékért visszakutyagoltam, és erőltetett menetben vissza vonatmegállóba. A vonat már bent állt, mire felértem a peronra. Mondtam T.-nek, hogy ha lekéstem volna a vonatot, akkor se tudtam volna gyorsabban a megállóba érni. A lábaim nagyon is régiek (sajnos már mégsem a régiek). A vasúton volt helyem elterpeszkedni, és feledni a megerőltető menetelést.
Az unokákban sok örömömet (örömünket) találom (találjuk).
Nálunk valahogy sikerült leülnöm a parkettre, hogy fasínekből terepet készítsünk a vonatozáshoz. Utóbb bujócskáztunk is. Volt sok vidámság, kacagás. Mi kell még a boldogsághoz?
Talán az ajándék, a barbie baba és másoktól sok más is. Na és a torta, na és minden más kedvesség.
Fotóztam is kedvemre. Besötétedett, mire hazaértünk.
***
A maiak mozgékonysága, vándorlásai összehasonlíthatatlanul többek – nagyságrenddel többek – a mi egykori helyváltoztatási szokásainkhoz képest.
M. tegnap Máriahalomra ment, ma Berlinben forgatott. Gondolom, holnap már BP-en lesz.
Magyarországot és a környező államokat jobban ismeri nálam, aki 77 éve helyben lakom, és csak olykor-olykor hagyom el oroszlánbarlangomat, s csak akkor, ha a szükség ellenállhatatlanul arra ösztönöz, hogy elhagyjam kuckómat.
***
Még egy dolgot meg kell említenem a nappal kapcsolatban.
Van egy igen ízletes szalonnafajta, az abált szalonna (alias kövesztett szalonna, alias-alias csécsi szalonna).
Piliscsabán egy véletlenszerű vásárlás alkalmával ismerkedtünk meg a leízletesebben elkészített fajtájával. Eltalálva benne a só, a paprika, a fokhagymaízesítés legkedvezőbb formáját. Ha tehetjük, veszünk belőle egy-egy tisztességes adagot, mert mint itthon megállapítottam, ez az abált szalonna az igazi, minden más csak hamisítás és gyenge utánzat.
Mondanom de kell, hogy hazaérve – vacsoraidő lévén – elég hamar nekiláttunk, hogy érzékszervi vizsgálatnak vegyük alá a friss szerzeményt.
Ezúttal sem csalódtunk.
2024.01.14. 18:59 emmausz
Egy szép téli napon
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr3818302681
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek