Mickey webnaplója

Tomka F. említi az általam most olvasott könyvében (Halálra szántak…) Kertész Imréről a következőket.
K. I. többször megfogalmazta, hogy számára a Kádár-rendszer élménye fájdalmasabb, mint Auschwitz lágerélménye. „A Sorstalanság-ot a Kádár-rendszerről írtam” – mondta.
Az idézet az ÉS-ben jelent meg (Rádai Eszter interjúja Kertész Imrével ÉS 47. évf. 22. sz.)
RE.: Aki ezt a könyvet írta, az ismeri a jelent és gyűlöli: „Egy olyan alkalmazkodási folyamatot írtam le, amely minden elemében a magyar történelem 1956 utáni korszakára emlékeztetett. Ebben a rendszerben én fuldokoltam, naponta undorodtam, rab módjára ébredtem.”
„A kádári kor mintegy Auschwitz meghosszabbított jelene” – jelenti ki az író a Száműzött nyelv c. munkájában. (2001. 285.)
Élményszerűen él bennem Kertész Imre rádióbeli felolvasása (Az angol lobogó) az ezredforduló utáni évekből. 
Jól emlékezem szenvtelen stílusban elmondott novellájára.
Történt pedig, hogy egy bécsi írói meghívásra igyekezett, de mivel a költségeket neki kellett (volna) állnia, magával vitte valutáját.
Ám a kivihető értékhatáron túli volt az összeg.
A hivatalosságok leszállították a vonatról.
Így hát Bécs helyett még aznap Bp-en kötött ki.
Nem tehette azt, amit akart a saját pénzével.
Tehát monoton, szürke tónusban adta elő novelláját, hűen ahhoz a kritikus hozzáálláshoz, amellyel fogadta a szokásos diktatórikus eljárást.
Megadással fogadta a hivatal packázását.   
Akkor, az ő előadásában szerettem meg prózáját.
Innen aztán Balczó András filmbeli szókimondó értékelésére asszociálok.
Ő ugye azt mondta, hogy „a szocializmus olyan, mint egy hajó. Hányni lehet, de kiszállni nem.” (in: Küldetés)