Mickey webnaplója

Nem tudom, hogy mennyit ér a foci-EB. Hiszen ebben az időszakban az EB-vel párhuzamosan több sportágban sokféle magyar bajnokot avattak.
De hát valamiért magával ragad a lelkesedés.
Hogyan birkóznak meg egymással a nemzeti válogatottak.
A nézett meccsek közül is különös hangulatuk van a magyar mérkőzéseknek. Azok után, hogy kétszer kikapott a magyar válogatott, az ember hideglelősen ül a képernyő elé várva a fejleményeket.  A skótokkal vívott csata első félidejét látva kiegyeztem volna egy döntetlennel. A magyarok berendezkedtek a kapunk védelmére, s csak ritkán merészkedtek az ellenfél térfelére. Aztán kezdtek kibontakozni. De nem történt semmi.  
Letelt a 90 perc.
10 perc hosszabbítás.
Te jó ég, csak még ezt bírják ki!
Isten, áldd meg a magyart.
S lőn csoda. Az utolsó félpercben megnyertük a mérkőzést. Megérdemli a csereként beállt játékos, hogy kiírjam a nevét. A szemfüles Csoboth volt a góllövő. Nagy ünneplés kezdődött. Pedig a győzelmet nem követte kupa átadása. Csupán a még bizonytalan továbbjutás esélye teremtődött meg. Mégis hatalmas sikerként könyvelhetjük el.
***
Nagyokat haraptam a Bengáli tűz olvasásába.  Érdekes útleírás. A fülszöveget idézem: „Az útleírás előterében tucatnyi kisregényt olvashatunk, valódi írói remekléssel megjelenített emberi sorsokat.”
Igaz.
Érdekes korban keletkezett a napló.
A Tagore álmodta egyetemi centrum körül zajlanak az események, de feltűnik Nehru neve. Elsősorban persze Gandhi neve.
Nos, nemcsak a neve.
Utóbbi politikai szerepvállalása: a passzív rezisztencia. Az erőszakmentes győzni tudás. A kézműipar, (házi készítésű hazai textiliák) a sómonopólium elleni harc, a hatalmas fegyvertelen felvonulások csakugyan ebben a korban történtek meg.
Még nem tört ki a II. vh.
Még nem mászták meg a Mont Everestet.
Még angolok élvezkednek az alighanem legnagyobb gyarmatukon.     
De már felsejlik a jövő.