Mickey webnaplója

Mostanában arról értesülök, hogy Kína rendesen elhúzott a világ átlagától technikai, modernizációs, high-techbeli, komfortosságot érintő, stb. területeken. Ott
minden működik,
minden összehangolt,
minden szabályos,
minden tiszta,
mindenki fegyelmezett,
minden követendő.
Nincs kétségem afelől, hogy ez így is van. A világ egyik legnépesebb országában jól szervezett társadalom alkotja meg jelenét, építi jövőjét, szorgalommal, hozzáértéssel, egy akarattal.
Balázs Géza nyelvész posztjából (Kínai aprók, nagyon ajánlom elolvasásra) kiderül, hogy Kínából hazajőve a szegényes elhanyagolt, műveletlen földek, a rozsdásodó műtárgyak és lepusztultság látványa mennyire elkeserítő.   
Elgondolkoztam megállapításain, és óhatatlanul az a kérdés kívánkozik ki belőlem: Mi lenne, ha az országban az emberek kínai fegyelemmel, egy akarattal építenék sajátos civilizációnkat (és nemcsak árvíz idején fognánk össze, hanem az év minden napján), bízva abban, hogy az ország vezetése a közjót kívánja előmozdítani, s nem pedig a saját gesztenyéjét kikaparni. Egy fél országgal több építene! Egy fél országgal többen értenének egyet a jóra való törekvésben!
Ehelyett ma is csak azt szajkózhatom, amit két évszázada egy Szalai nevű verselő írt:
Magyar, magyart rontja. Kár.
Bár több esze volna már.
Hát igen, Bárcsak…
És most idehozhatnám a most olvasott Duke Ellington kötetét is. A csaknem 500 oldalas könyvben (Mindenem a muzsika) legalább ötven művészről ír, s még többszázat megemlít. De mutasson valaki a kötetben olyan mondatot, amely nem elismerő, hanem rosszmájú tartalmú. Nincs benne ilyen! Mindenkiben meglátta a jót, a sajátos tehetséget, az életre valóságot, a jóra törekvést, az előremutató cselekedeteket. Bizonyításul ideidézem könyve egyik bekezdésének pozitív szavait: barátságos kutyák, felülmúlhatatlan csodálatos, ínyencfalatok, megtiszteltetés…
Mennyire hiányzik ez belőlünk, „szegény magyarok”-ból!!!