Mickey webnaplója

Az ég borús, kedvem derűs.
- Már tegnap kezdett derűs lenni, mert kaptam egy képet Piliscsabáról, ahol este járt a Mikulás. A kép szövege:
„Mikulás járja az utcákat nálunk.
Mári (3,5 éves unokánk) szerint
nagyon kedves. Nem is harap.”
Ez hát a nap vicce. Nemde?
- É. írja többek között:
Mindenki örül a nevetek napján.  
Csak úgy zabálják a sok csokit.
- Zs. írja:
Hajrá Miklósok,
sok ma a dolgotok.
Mi már jól jártunk,
megtelt a kis zsákunk.
Forró szívetek
hoz ma sok örömet.
Én meg itt rímelek,
Isten veletek!
- A nap során nonstop érkeznek a jó kívánságok, s futnak rá a válaszok.
- Megettem már az első csokimiklit, pedig még reggel van.
- Hej, amikor gyerekek voltunk. Piros zacskót kaptunk, benne térkitöltő alma, mogyoró, néhány szem szaloncukor, Bohóc csoki, Sportszelet, MTK-szelet. Zizi.
Nem kellett volna biztatni bennünket, hogy együk meg az édességeket. Apánk valamiért mégis ösztökélt rá mondván: Nincs dugdosás! Aki eldugja a csomagját, azét megesszük.  
- Hol eredménnyel, hol hiába írtuk fel az iskolai fekete táblára a rigmust:
JÓ MIKULÁS AZT ÜZENI
NE TESSÉK MA FELELTETNI
AKI EZTET MEGSZEGI
AZT A KRAMPUSZ ELVISZI.
Még a gimnáziumban is próbálkoztunk.  
- 1962-ben matematikaórával indult a tanítás. Berobogott a tanárunk, Pogány János, rámeredt a táblára, a tőle szokott harsány hangon így szólt:
Nem félünk a krampusztól!
Táblát letörölni!
Ketten Laricsevet írnak,
egy kijön a táblához, a házi feladatot bemutatja,
egy pedig felel.
A krampusz pedig alighanem fülét-farkát behúzva elsomfordált még a környékről is.