Mickey webnaplója

Ma öröm vasárnapja van. Örültünk az életnek, az élet értelmességének, az elhangzott beszédnek, a perikopának.
Bevillant azonnal.
Schiller megírta az örömódát. Beethoven pedig a szimfónia műfaját kiterjesztette az emberei hangra is, és olyan zenét rittyentett teljes süketsége ellenére, amilyent még soha nem hallott addig a világ. Azóta persze igen sűrűn elhangzik a IX. szimfónia, s benne az örömóda.
Schiller verse nem rövid. Egy posztnak talán sok. Csak az elejét idézem meg emlékeztetőnek.
Lángolj fel a lelkünkben szép
Égi szikra szent öröm,
Térj be hozzánk drága vendég,
Tündökölj ránk fényözön.
//:Egyesítsed szellemeddel,
Mit zord erkölcs szétszakít,
Testvér lészen minden ember,
Merre lengnek szárnyaid.:\\

Gyúlj ki, égi szikra lángja,
szent öröm, te drága, szép!
Bûvkörödbe, ég leánya,
ittas szivünk vágyva lép.
Újra fonjuk szent kötésed,
mit szokásunk szétszabott,
egy-testvér lesz minden ember,
hol te szárnyad nyugtatod.
Milliók ti, kart a karba!
Gyúljon csók az ajkakon!
Túl a csillagsátoron
él mindnyájunk édesatyja!...
***
Einstein és Chaplin
Einstein és Chaplin így „udvaroltak” egymásnak.
Einstein: „Amit benned nagyra értékelnek az a művészeted egyetemessége. Nem szólsz egy szót sem, és az egész világ megért téged.
Chaplin: „Ez igaz, de a te dicsőséged sokkal nagyobb az enyémnél: hiszen téged az egész emberiség dicsőít anélkül, hogy egy szót is értene abból, amit mondasz.”
Mindketten mondtak valamit, nem is rosszat, hanem igen jót, és még talált is mindkettő vélemény.