Mickey webnaplója

Klikkelgetek a net felbukkanó anyagaira, hátha eszembe jut valami érdemleges, de nem. Arra a nyilvánvaló következtetésre jutok, hogy nem a kibertérben kell keresnem a kapcsolatokat, hanem elsősorban éppen ellenkezőleg.
Az élet fintora, hogy az internetre teszem fel ama gondolatomat, hogy a mesterséges világ elől a személyes kapcsolatokba kell(ene) menekülni.
Nincs szánalmasabb annál, ha egy társasági együttlét során minden résztvevő a kezében tartott okostelefonjával kockol, ennélfogva megszólíthatatlan.  
A tévéadást sem illik témafelvetéssel megzavarni.
Az interneten játszók is tiltakoznak, mint az ógörög matematikus: Ne zavard köreimet!
Lassan elfelejtünk beszélni, mert a szavaknak inkább befogadói vagyunk, mint artikulálói.
Lassan (nem is olyan lassan) elmagányosodik az emberiség. Közös erőfeszítéssel sikerült összehozni.  
Atomizálódunk, noha nem akarunk atomizálódni.
Hallgatjuk a folyamatosan fülünkbe ömlő propagandát.
Ha akarjuk, ha nem, hatással lesz ránk.
Szóma, ha mondom, segít a gondon. Már egy köbcenti, helyrebiccenti (in: Szép új világ)
Nagyon fontos (lenne) tudatosítani magunkban, hogy minden okos eszközünknek van kikapcsolója is.
Ha nem is olyan, mint a korábbi idők eszközeié.
Hol van már a csavard le a villanyt!
Hol van már a srófold le a rádiót!
Én még srófoltam le villanyt és rádiót is. (A gombot tekerni kellett, nem nyomni, mint ma.)
Nagyon megváltozott a világ.
Nem egy emberrel csak akkor tudnék szót váltani, ha „rácsörögnék” mobilon.
A mobilt mindenki felveszi.