A nap újdonsága – nekem –, hogy Weöres Sándor az Őszi éjjel izzik a galagonya c. versét nem gyerekeknek írta, hanem a Széchényi könyvtárba érkezvén és Polcz Alaine-nel találkozván, titkon azonnal beleszeretvén, ott, helyben írta neki felkérésre ezt a remeket.
Íme, a sztori lényege:
Telik-múlik az idő. P. A. már régóta Mészöly Miklós felesége, amikor WS egyszer „becsiccsentvén” a következőket mondja: „Alaine, tudja, hogy én szerelmes voltam magába, mindjárt, abban a percben, amikor megláttam? Azt a verset, azt ott magának írtam.” (Majd hozzátette: „Tudja, én féltem Miklóstól, és mindenkit kértem, ne mondják meg, hogy szerelmes vagyok magába. Megmondták?”.
A nőnek fogalma sem volt róla, hozzá sosem jutott el, hogy mit érzett iránta a költő. „Látja, milyenek az emberek – felelte erre Weöres. – Már abban se lehet hinni, hogy nem tartják meg a szavukat. Azért kértem, hogy ne mondják meg, mert reméltem, hogy megmondják.”
Hát nem mondták meg.
Nem tudtam eddig magam se.
Ezek után gyanús nekem az Árok mellett üszkös a fadereka, üszkös a fadereka, kikorhadt c. remek is. Lehet, hogy az se természetleírás?
Ritmusa ugyanaz, mint amannak.
***
Hajnalban egy dalra ébredtem. Bennem szólt némán:
Szép a rózsám, nincs hibája, libe-, libe-, libegős a járása,
Huncut adta csókos ajka, jaj, de hamis a két szeme járása.
Ne csudálja, ha hibája nincs néki, (hisz) Én vagyok a szeretője, szívbéli.
Szép a rózsám, nincs hibája, libe-, libe-, libegős a járása.
Oké. A dallam folyamatosan szólt bennem, a szövegnek meg csak az elsős sora.
Naná.
Legalább tízszer annyi dallam él a fejemben, mint amennyi szöveg.
Délelőtt átváltottam a Zsindelyezik a kaszárnya tetejét c.-re.
Nem véletlenül.
Két emelettel feljebb cserélik az erkély famellvédjét.
Egy daru szállítja le a korhadt faanyagot.
Utolsó kommentek