Mickey webnaplója

Nos, amikor még nyitott peronú, fém csapóajtós villamosok közlekedtek,
amikor még falépcsőkön lehetett „lábhelyet” kérni,
amikor majd odafagyott a réz kapaszkodón az ember keze lógás közben,  
amikor a rendőr megállította a villamost két megálló között, és leborotválta a lépcsőn utazó embereket,
amikor 35 fillér volt a gyerekjegy, hetven az átszálló és ötven fillér a vonaljegy,
amikor a jegyen lévő betűjelzések a következő értelmetlen szöveggé álltak össze: FaKARNIPECsGyRó,
amikor hetijeggyel közlekedtünk (a tanuló hetijegy 2,70Ft-ba került),      
akkor voltam fiatal.
Akkor voltunk fiatalok.  
Akkor szálltunk fel rohanva a robogó villamosra.
Akkor szálltunk le a robogó villamosról.
A mi megállónk feltételes megálló volt. Adódott, hogy szolfézsról hazafelé alig utazott valaki a villamoson.
A kalauz dolga volt, hogy egy bőrszíj megrántásával jelezzen a vezetőnek:
Mehet tovább, nincs se le-, se felszálló.
Nem vette észre leszállási szándékomat, mert takarásban álldogáltam.
Abban a pillanatban, amikor fékezésből gyorsításba váltott a vezető, akkor ugrottam le, és futottam a tuja mellett, hogy el ne essek.
Még fiatalabb koromban ketten robogtunk a villamos után, mert sétálva nem értük volna el.
A vezető nem látta tevékenységünket, vagy nem akarta látni. „A lovak közé csapott”, és elkezdte nyargalását.
Én nyargaltam hozzá közelebb. S
ikerült elkapnom a sárgaréz kapaszkodót, és felugrani a lépcsőre.
Társamnak nem.
Így magam is leszálltam a következő megállóban, hogy a következő járattal immár együtt utazhassunk.
Van ezeknek már vagy szűk hetven éve.
***
Apámmal hasonló történt gyerekkorában. Egy kanyarban kiesett a villamosból.
Jól megütötte magát, de fel is pattant, mert egy úr rohant feléje hogy sétabotjával végigvágjon a büdös kölykén, aki leugrál a villamosról. 
A botozástól megmenekült apám, a térdsérüléstől nem.
Ez történt bezzeg az ő idejében.