Mickey webnaplója

Reggel mise. Értem ajánlja fel egykori osztálytársam, aki pap. Nem kértük tőle, de ő emlékezett rá. Nem régen, csupán 78 éve születtem. No, nem ma. Holnap. A FB felöklendezi a különféle években, de a dátum szerint felpakolt képeimet. Talán nem mindet, de elég sokat. Látom ám, hogy az említett pap 8 éve egy bronzfeszületet adott nekem ajándékba, egy 9. sz.-i sírból előkerülő feszület másolatát. Falra tettem, lefotóztam. Hát persze, hogy 8 éve. Akkor voltam 70.
***
Ma Pio atya emléknapja van. Tőle ered, hogy a magyarok még valami nagyot tesznek, ami Európának hasznára lesz. Sokszor gondoltam rá, kiről beszél, mit fog tenni, akire büszkéknek kell lennünk. Úgy tudom, mások is találgatják.
***
Csurka novelláskötetét olvasom. Ilyet eddig soha nem tettem. Odaérek az olvasásban, hogy az öregasszony átszól a túloldalon söprögető utcaseprő kollégájának:
- Talált valamit?
- Ja.
- Mit?
- Egy öngyújtót.
- Ezt a piszok szerencsét!... Nekem nem tud ilyen piszok szerencsém lenni.
Mire ide érek, megelevenedik bennem egy kb. húsz éve látott tévéjáték azonos jelenete. A női utcaseprőt Gobbi Hilda alakította.
Nem tudtam, hogy amit látok a képernyőn, az egy Csurka-novella megelevenítése. (A járdaszegély mellett)
***
Annak idején apám megállapította, hogy sok mindent találok. Hogy van ez? – kérdezte. Én sose találok semmit, te meg…
Akkor nem válaszoltam neki, később rájöttem az okára. Lefelé lóg a fejem. Így mindent látok, ami az orrom elé kerül. Egyszer találtam 10 000 ft-ot a Pasaréti téren, máskor ugyanott 2000 ft-os bankót. Utóbbit odaadtam a Prohászka-alapítvány javára.  
Még érdekesebb történt velem a 70-es évek elején.
Szürkült.
A Duna-part felől indultam a Várba énekpróbára.
Fújt a szél a mellékutcában, ahol egy benzinkút is működött.
A szél a macskaköves úton pörgetett egy százforintost.
Nagyon megörültem neki.
Akkoriban baka voltam.
Sokat ért akkor a legnagyobb címlet.  
 

Tudjuk a régi kabaréból, hogy lassan „elmúla a húsvét, de nem múla el a bájgli”
Ennek mai változata: Lassan-lassan elmúla az árvíz, de nem múla el a milliónyi homokzsák.
Hogy mi lesz a sorsuk, T.-t napok óta foglalkoztatja.
Utánajártam a dolognak.
A Google jóvoltából megtudtam, hogy „a nedves, átázott homokzsákok szennyezettek, tartalmuk fertőzésforrást jelenthet, ezért szükséges a körültekintő kezelésük. A zsákokból a homokot száraz talajra ürítik ki, lehetőség szerint olyan területre, amit víz nem áztatott át. Az így összegyűjtött homok építkezésekhez felhasználható. A zsákokat szintén száraz helyre kell összehordani, a kiürített, száraz homokzsákok hulladék és építési törmelék gyűjtésére, illetve más hasonló célokra felhasználhatók. Ugyanakkor élelmiszerek (pl. burgonya, zöldség, alma) gyűjtésére, tárolására tilos alkalmazni a kiürített homokzsákokat.”
Csak remélni lehet, hogy az építkezések képesek felvenni a tömérdek használt zsákot.
Hajrá, építőipar!
***
Közös blogunk témája a lemondás.
Majd írok róla.
Addig csak a valaha bedobott szójátékomat húzom elő: 
Hogy Gyurcsány Ferenc lemond-e, nem tudja még a Le Monde.
Jut eszembe: a lemondás ellentéte a felmondás.
Ez szokott sűrűbben előfordulni.
Aktív koromban többféle módon szűnhetett meg az ember munkaviszonya egy cégnél. Áthelyezéssel, felmondással, azonnali elbocsátással, fegyelmivel, nyugdíjazással.
A sajtó ma közönségesebben fogalmaz. A valamirevaló dolgozókat nemes egyszerűséggel kirúgják, jobb esetben lapátra teszik.

Olvasom:
János bácsi megkérdezte a falubéli paptól, aki fiatal, tudós ember volt: Mondja már, mit lehet csinálni ilyenkor a hosszú téli estéken? Mert hát az unalom... meg nem szeretnék egész este iszogatni. - Olvassanak, János bácsi! – volt a válasz.
Mire föl János bácsi:
- Minek olvassak? Tudok én olvasni...!
[érthető?]
                                           (in: Országút)
***
Az iskola valami nagyon furcsa hazugság-élményt közvetít, bár senki nem is gondol rá. „Én, a tanár (Korzenszky Richárd) tudom, hogy te, a diák tudod, hogy én tisztában vagyok azzal, hogy lehetetlenség megtanulnod mindazt, amit feladtam neked.  Mégis úgy teszek, mintha tudnám, hogy tudod, amit feladtam... pedig lehetetlen megbirkóznod azzal, amit megkövetelek tőled.”
[Kevés lehet az olyan tanárok száma, akik ezt nyíltan bevallják. Talán azért, mert a diákok erőfeszítése akkor sem felesleges és hiábavaló, ha nem is képesek befogadni, pláne visszaadni azt, amit azt órán hallottak vagy a tankönyvekből merítettek.]
(uo.)                                                                                                           
***
Gyűlnek a mobillal készült fotók, csak sajna a gép nem fogadja be őket. Valami megzakkant a programban, vagy a kapacitás végére értem. Segítség!!!
Még van egy dobásom. Magammal viszem a kilós kamerát. Hátha onnan elfogad újabb fotókat. Sokat nem lacafacázhatok, mert tetőzik az ár Bp-en. 
***
Ősz van már. Meg napéjegyenlőség, meg tetőzik az ár Bp-en.
Jó reggelt!

FB-válogatásból szemezgettem a szellemesebb intőkönyvi bejegyzéseket.
- Szaktanári figyelmeztetésben részesítem, mert mindig mindent jobban tud mint a tanár!
- "XY órán úgy ül mint tök a fűben."
- A fiam gólt lőtt az iskola udvarán, amivel eltalálta a tanárnőt, aki a háló nélküli kapu mögött állt.
- "Gergő kidobott az ablakon. M. néni."
- Fia az órán nyikorgott. Válasz: majd befújjuk WD40-el.
- "Tisztelt Szülő! Tájékoztatom, hogy Kristóf órán álbajuszban jelent meg.
Többszöri felszólításra vette csak le, de később újra felvette. Kérem beszélgessenek el vele!"
- A női WC-be jár, hiába figyelmeztettük!
- Nem megfelelő ruhában jelent meg az ünnepségen, ezért szóbeli figyelmeztetésben részesítem....Válasz aputól: Ha szóbeli a figyelmeztetés, mit keres az ellenőrzőben?
- Balázs az órán a szemével beszélt...ezzel zavarta a tanítást!
- "Gyermeke szünetben, beszélgetett a WC-ben." Válasz: "Miért? Pisilni csak csöndben lehet?"
- Katika a tankönyvi ábrát illetlen helyen gombostűvel szurkálta, ezért megintem!
- Az udvaron sorakoztak. Gondolom, hülyéskedtek a gyerekek, erről a rendbontásról értesített a fiam tanárnője az ellenőrzőben. Utolsó mondatban felszólított, hogy otthon tanítsam meg sorakozni. Akkoriban ketten laktunk. Sorakoztunk.
- Az Ön fia Patrik, Tűzvédelmi próbariadó alatt, két utcával arrébb szaladt az iskolától, ezért Osztályfőnöki intőben részesítem!
- A tanárnő ír a gyerek nevében:
Tisztelt Szülők! Ma a harmadik szünetben a padok tetején ugráltam, miközben majomhangon üvöltöttem. Tisztelettel : L.T.- né osztályfőnök. A szülő válasza pedig ez volt: Tisztelt Tanítónéni! Semmi gond, néha Önök is eljutnak arra pontra, ahol már fura módon tudják levezetni a feszültséget Azért tessék vigyázni a padon ugrálással, balesetveszélyes lehet. Tisztelettel: T.I. apuka
- Ebédre főtt krumpli volt pörkölttel, az én lányom összenyomta a krumplit villával és össze is keverte a pörivel. Szaktanárit kapott, mert gusztustalanul evett. Én aláírtam, és megjegyzésképp odaírtam, mi itthon így esszük.
- Étvágytalanságban szenvedtem, a következő beírást kaptam: Tisztelt Szülő! Gyermekük a tízóraiját a wc-ben fogyasztotta el! Üdv.: X.Y. tanítónő. Édesapám válasza: Tisztelt Tanítónő! Köszönjük megnyugtató jelzését, végre eszik a gyerek! Üdv.: Z. szülő 
- Gyermekét osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem, mert megette a szemléltető eszközt! Először nem röhögtem... Jaj, mit ehetett meg a gyerek? A földgömböt? Aztán eszembe jutott, hogy aznap egy főtt tojást kellett vinni környezetismeret órára. Aztán már röhögtem!
- T. Szülő! Léna a nagyszünetben a tornazsákjával verte a fiúkat, ezért osztályfőnöki intőben részesítem.
- Tisztelt szülő! Gyermeke, a két óraközti szünetben, nemiszervét étkezésre kínálta fel, ezért osztályfőnöki megrovásban részesítem.
- Beírás: A lánya az órámon arcokat (pofákat) vágott. Anyám válasza: Sajnos ilyen az arca.
- "Rajzórán énekel, énekórán rajzol"
- Keresztlányomnak írták be hetedikben: Gabi óra alatt folyton beszèl. Húgom visszaírt: Itthon is.

Mai hír: A Duna elöntötte a rakpartokat.
Elfelejtette megkérdezni a főpolgármestert, hogy megteheti-e.
Petőfinek igaza volt: „Azért a víz a z úr.”
A népdal igaza sem kétséges:
„Széles a Duna, keskeny a partja. Nincs olyan legény, ki átugorja.”
Igaz, hogy rögtön meg is hazudtolja önmagát, mikor így folytatja:
„Géczi Imre átugrotta, sáros lett a cipősarka, ez ám a legény.”
Ne higgyétek el!
Senki sem képes átugrani.
***
Mi lenne, ha az e-book úgy működnek, mint a tévéképernyő alján megjelenő szalaghírek a szemem előtt mozogna a szöveg. Gyerekjáték volna a helyes tempót beállítani rajta.
***
Mondtam már?
Elolvastam a Mindenem a muzsika c. könyvet (456 l.). Megfejtettem a 45 db keresztrejtvényt. Most lógathatnám a lábamat, de már elhoztam a könyvmegállóból Csurka István novelláskötetét.
***
Reggel zokni nélkül vetem fel sarumat, hosszúujjú ingben indultam el itthonról. Kicsit fáztam. De ha dzsekit is vettem volna magamra, és zoknit is húztam volna, akkor kicsit melegem lett volna.  
Mi jobb?
Kicsit fázni, vagy kicsit izzadni?
***
A tegnapi hasi ultrahang-vizsgálat szerint minden rendben van. Hetvennyolc évemről pedig a doki nem tehet.

Mostanában arról értesülök, hogy Kína rendesen elhúzott a világ átlagától technikai, modernizációs, high-techbeli, komfortosságot érintő, stb. területeken. Ott
minden működik,
minden összehangolt,
minden szabályos,
minden tiszta,
mindenki fegyelmezett,
minden követendő.
Nincs kétségem afelől, hogy ez így is van. A világ egyik legnépesebb országában jól szervezett társadalom alkotja meg jelenét, építi jövőjét, szorgalommal, hozzáértéssel, egy akarattal.
Balázs Géza nyelvész posztjából (Kínai aprók, nagyon ajánlom elolvasásra) kiderül, hogy Kínából hazajőve a szegényes elhanyagolt, műveletlen földek, a rozsdásodó műtárgyak és lepusztultság látványa mennyire elkeserítő.   
Elgondolkoztam megállapításain, és óhatatlanul az a kérdés kívánkozik ki belőlem: Mi lenne, ha az országban az emberek kínai fegyelemmel, egy akarattal építenék sajátos civilizációnkat (és nemcsak árvíz idején fognánk össze, hanem az év minden napján), bízva abban, hogy az ország vezetése a közjót kívánja előmozdítani, s nem pedig a saját gesztenyéjét kikaparni. Egy fél országgal több építene! Egy fél országgal többen értenének egyet a jóra való törekvésben!
Ehelyett ma is csak azt szajkózhatom, amit két évszázada egy Szalai nevű verselő írt:
Magyar, magyart rontja. Kár.
Bár több esze volna már.
Hát igen, Bárcsak…
És most idehozhatnám a most olvasott Duke Ellington kötetét is. A csaknem 500 oldalas könyvben (Mindenem a muzsika) legalább ötven művészről ír, s még többszázat megemlít. De mutasson valaki a kötetben olyan mondatot, amely nem elismerő, hanem rosszmájú tartalmú. Nincs benne ilyen! Mindenkiben meglátta a jót, a sajátos tehetséget, az életre valóságot, a jóra törekvést, az előremutató cselekedeteket. Bizonyításul ideidézem könyve egyik bekezdésének pozitív szavait: barátságos kutyák, felülmúlhatatlan csodálatos, ínyencfalatok, megtiszteltetés…
Mennyire hiányzik ez belőlünk, „szegény magyarok”-ból!!! 

Duke Ellington jegyzi Miles Davis szavait:
Történt pedig, hogy a hallgatóságból egy hölgy egyszer panaszkodott:
Nem érti, amit Miles Davis játszik.
Miles erre bölcset mondott; minden művészetre érvényeset:
- Húsz évig tanultam, gyakoroltam, hogy ezt itt ma eljátszhassam. Ő meg öt percig hallgatja… hát hogy akarja megérteni?
Milyen igaz!
Jól van, Miles! – teszi hozzá Ellington.
(Én is csak egyetértésemről biztosíthatom a trombitást.)
***
Itt megismétlem Ellington egyik legfontosabb kijelentését:
Néhányan olyan hajlammal születtek, amit nincs alkalmuk használni…
Maguk is meglepődnének, ha rájönnének, mennyire érdemes a természetes hajlamokat követni.
Az ember inkább legyen első a maga módján, mint második a másén…
A mennyben alkalma lesz mindenkinek mindaddig ismeretlen milliónyi hajlamával élni.
A művész érzékletes képest fest a szem nem látta, fül nem hallotta ész fel nem fogta az üdvösség végtelenül más mivoltáról, amelyben Isten részesíti az őt szeretőket.
Hogy mi lesz odaát, azt valóban nem vagyunk képesek felfogni.
***
E. barátom egyik utolsó mondata arról szólt: Izgul, vajon mi van a földi élet utáni folytatásban.

D. Ellington (Mindenem a muzsika) könyve egy interjúfélét is közöl a dzsessz-zenésszel. Ebből tallózok.
Kérdés: Mondana valamit a legjobb énjéről?
Válasz: Legjobbik énem egyházi zenét ír és játszik, és gondoskodik arról, hogy őszinte legyek magamhoz. Legjobbik énem imádkozik mások egészségéért és életéért – és a többiek bocsánatáért.
K: Vajon miért tekintik olyan sokan intellektuális zenének a dzsesszt?
V: Mi tökéletes szabadságot élvezünk zenénk bemutatásában, mások pedig azt élvezik, hogy értelmezhetik a maguk módján.
K: Ha a jövőben megrövidül a munkahét, a művészetek hogyan alkalmazkodnak ehhez?
V: Aki abból él, hogy olyasmit csinál, amit nem élvez, még az egynapos munkahéttel sem lenne boldog.
K: Mi az ön szemében a szeretet?
V: A szeretet leírhatatlan és feltétel nélküli. Ezerfélét mondhatnék, ami nem, de egyet se, ami igen. Vagy megvan az emberben, vagy nincs; nincs rá bizonyíték.
K: Ha ég a háza, mit ment ki elsőnek?
V: Sonny Greer aranyköpését: Mentsd az irhádat, meghálálja.
K. Mi a legjobb szokása?
V. Az ima.
K: Mi a legrosszabb szokása?
V: A sok beszéd.
K: Mi a legnagobb becstelenség?
V: A pletyka.
K: Ha be lenne zárva egymagában, milyen könyveket kívánna?
V: Csak a Bibliát, mert abban benne van a többi.
K: Képzelte-e magát új testet öltött királyi szellemnek?
V: Kiskoromban anyám azt mondta, hogy áldás van rajtam, és én elhittem. Semmi nem hasonlítható ahhoz, ha áldás van az emberen…. az áldás Istentől ered.
K: A legtöbb embernél magasabb rendű érzékenységgel van megáldva?
V: Néhányan olyan hajlammal születtek, amit nincs alkalmuk használni… Maguk is meglepődnének, ha rájönnének, mennyire érdemes a természetes hajlamokat követni. Az ember inkább legyen első a maga módján, mint második a másén… A mennyben alkalma lesz mindenkinek mindaddig ismeretlen milliónyi hajlamával élni.
K: Tartós sikerének mi a titka?
V. Isten kegyelme.
K: A blues dal vagy sirató?
V: A romantikus kudarc dala.
K: Mit érez, amikor a színpadon leül a zongorához?
V: Hogy a frász tör ki! Kell az a kis lámpaláz, feldobja az embert.
K: Ha más lehetne, ki szeretne lenni?
V: Apám és anyám fia.
K: Istenen kívül ki élteti?
V: Rajta kívül senki. Hogy boldogulna az ember Isten nélkül?

Még nincs vége az évnek, és átmenetileg hidegre fordult az idő. Egy hete még 31 fok volt, most jó, ha 13. Mindenesetre érdekelt a nyár időjárásának alakulása. Egy összehasonlító adatsor szerint
2023-ban 70 olyan nap volt, amikor a hőmérő meghaladta a 25 fokot
2024-ben 82 ilyen nap volt.
2023-ban 33 napon haladta meg a hőmérséklet a 30 fokot,
2024-ben 53 ilyen nap volt.
Mivel csaknem kéthónapnyi kánikulát szenvedtünk, oda lett a kukorica és napraforgó ültetvények termése a tartós aszály miatt. Szomorú látványt nyújtott a vonatból a feketére aszott napraforgó- és a zörgő szárazra sárgult kukoricatáblák képe.
Ha a nyári és a kánikulai napokat összeszámolom, azt kapom, hogy 2023-ban 103 napon volt jó meleg, illetve forróság, 2024-ben pedig 136 ilyen nap.
Egyelőre azonban hideg honol az utcákon, és lehűlt a lakásunk is. Lehűltem vele én is. Előbb Unicummal próbáltam meleget csiholni magamban, majd házikabátot öltöttem, meg tréningnadrágot.
Aztán jött a heuréka.
De ostoba vagyok! – morogtam, a légkondicionálónk inverteres, csak másik programgombot kel megnyomni, és hamarosan meleg lesz.  
Nosza, megnyomtam a 26 fokot előállató melegítő gombot, és meleg lett.
(Ha már a központi fűtést nem kapcsolták be.) Megjegyzem, hogy korántsem vagyok olyan viharálló, mint egykor Hannibál, akiről az van írva: ...frigor et calorem patientia par, azaz egyformán bírta a hideget és a meleget. Igaz, hogy sosem volt 78 éves.  
***
Jeszenszky Zsoltnál olvasom: Fasiszta az, aki jobbra áll Lenintől. Gondolom, a többi konzervatív meg reakciós.
Gyerekkoromban, ha valaki nekünk nem tetsző skatulyába akart volna zárni, hangosan replikáztunk mondván: „Az mind te vagy, de én mi vagyok?”

Kezembe került egy Ohioban 1987-ben kiadott magyarnyelvű kötet. Megemlékezés Mindszenty bíborosról Szentnek kiáltjuk címmel. Ebben olvasom:
- Ostyasütésre a termelők búzát hoztak a templomba. Mindszenty megjegyezte: Otthon is szokásban volt ez, viszont egyszer az egyik gazda nagyon sajnálta a búzát, s ezért elment a plébánoshoz és megkérdezte, hogy ebben az évben nem lehetne-e a búza helyett zabot vinni?
Erre azt mondta a plébános. „Én nem bánom, hozhatsz, de ha prédikáció helyett nyerítek, akkor ne csodálkozzatok!”
- Az 1948-as Mária-évi országjárást a kommunisták államellenes agitációnak tekintették. Nagy tömegek vettek részt rajta az ellenszél dacára. Az anekdota szerint az egykori állomásfőnök a leszálló embereket így irányította el: „Akik a misére mennek, jobbra, akik a mesére, azok balra szíveskedjenek fáradni.”
- És még egy mondat: Mint lidércálom nehezedett a nemzetre egy törpe kisebbség rossz szándéka, a moszkvai fegyverek és tankok árnyékában.
Teszem hozzá: semmi nem változott máig. A fegyvereket és tankokat a Megveszlek kilóra! szlogen váltotta fel, és a szlogen Brüsszelből terjed szanaszét egy olyan kisebbség részéről, amelynek EU-s mandátuma sincs.
***
Utánajártam egy régen hallott misének, Seiber Mátyás (1905-1960) miséjének. A zseniális magyar komponista (Kodály-tanítvány) egy Észak- és Dél-Amerikába közlekedő hajó zenekarába csellistának szerződve megismerhette a fekete Amerika zenéjét, a dzsesszt. Majd visszatért Európába, 1928-ban a frankfurti Hoch Konservatorium dzsessz tanszakának vezetője lett, mely a világon elsőként nyújtott akadémiai szintű dzsessz-oktatást. A hitleri uralom nem tűrte a német zene mellett kibontakozó jazzt, ezért S. M. Angliába emigrált, ahol sikeres karriert csinált. Többek között Dél-Afrikában tartott előadásokat, amikor is autóbalesetet szenvedett, és eltűnt.
Közöm?
No, igen.
A 70-es évek elején Missa brevisét próbáltuk a Mátyás-templom sekrestyéjében (a kórust renoválták). Mikor megérkeztem a kórusba, és elmondtam, hogy eljegyzésem volt T.-vel, a legények feldobáltak a levegőbe, úgy hogy az aprópénzem a kövön csörömpölt. Mégse ezt akarom elmondani, hanem azt, hogy ezt a nagyon karakteres hangzású misét azonnal megszerettem.
Régmúltba vesző emlékeimet ma sikerült felidézni, amennyiben a youtube-on rátaláltam a mise két tételére: Örömmel hallgattam viszont a kyrie és a sanctus tételeket.