Mickey webnaplója

Napjaim eseménydúsan teltek.
Két napja testvérek találkozója volt születésnapok okán.
Nem mondom, hogy fiatalodunk, de sebaj.
Ketten is hallókészülékkel vesszük fel a harcot az elmúlás ellen.
Jó hangulatban telt a nap pazar vendéglátással, finom itókákkal, oldott légkörben.
Tegnap Rózsaeső imaestet közvetített az EWTN csatorna.
Mivel sokan vonultak fel, a képernyő előtt ülve felismertük egyik miselátogatónkat, de M. egyész – hattagú – családját is örömmel láttuk viszont a filmes videós ember jóvoltából.
Már a virtuális találkozás is megmelengette a szívünket.
Lélekben együtt voltunk velük. 
Az estét megkoronázták a születésnapunkat ünneplők megjelenése.
Jót kortyintottunk a körtepálinkából, a ribizlipáleszből. (Sose gondoltam, hogy ebből a savanyú bogyóból is készítenek pálinkát.)
A találkozások általános tapasztalatom szerint jót tesznek az ember egészségének. Nemhiába adta könyvének Aronson a Társas lény címet.
***
M.-nak jó napja lehet, mert kisütött a nap.
Déli fekvésű, műteremszerű lakásának nagy ablakai vannak.
Zavartalanul napozhat, ha éppen felhőtlen az égbolt.
***
Eddig a halókészülékkel a fülemben időztem.
De, hogy Á. egyetemét, T. volt munkahelyét kereste fel, egymagamban töltöm időmet itthon – csendesen.
Nincs szükségem rá, hogy a csendet felhangosítsam. 
***
Jut eszembe: a béka munkahelye UNKAHELY. nemde: )

Reményem szerint a Gutenberg-galaxisnak sose lesz vége azzal együtt, hogy elmozdulás tapasztalható a könyvek sorsát illetően. Jól mutatja ezt a könyvmegállók elszaporodása, ahonnan ingyen vihetők (cserélhetők) az olvasnivalók. Elsőszámú vesztesek – amelyek ingyen se kellenek már – a sokkötetes lexikonok, a szótárak, kézikönyvek, enciklopédiák.
Úgy jártak, mint a levélírás.
Ki akar ma tollat ragadni és vállalni, hogy sorai napok, hetek elteltével jussanak  a címzetthez?
Ki akarja, hogy szakkönyve alapján tájékozódjék? Miért is akarná, amikor a számítógép hamarabb kidobja a keresett témára a választ.
Miért akarná, amikor a lexikonok sok helyet foglalnak a lakásban?
Ki akarná, amikor az enciklopédia adatai a lektoráláskori állapotokat rögzítik, s az idő elszáll felettük?
Ki akarná, amikor mire kiér a könyvtárszobába, mire levenné a polcról a megfelelő kötetet, a PC keresőprogramja kidobja a kívánt adatot.
Magam 2006-ban megvettem a 2007-es Larousse-t. Benne jeles emberek rövid életrajzával. Helyesen gondoltam, hogy azok közül, akiknek megelőlegezték, hogy 2007-ben is élnek, egy részük nem érte meg a 2007-es évet. Korrekt módon még egy-egy település lélekszáma a sem határozható meg. Folyamatosan változik.
Hát ezért foglalják a helyet a könyvmegállókban a lexikonok, a szótárak, enciklopédiák.
A legtöbb embernek ingyen se kellenek.
Egyszer egy kisebb könyvtár számítógépes nyilvántartását megkaptam. Végigböngésztem a 3000 kötetet, és csak öt olyat találtam közülük, amelyet szívesen elolvasnék.
Nem véletlen, hogy egyre-másra selejtezik ki azokat a köteteket, amelyeket senki sem kölcsönzött évek óta.
Mind ezek után is azt gondolom, hogy egy könyv kézbevétele kulturális élmény. Vastagsága van, ami mutatja, mennyit haladtam az olvasásásban. Illata van, semmi máshoz nem hasonlítható könyvszaga. Kézbefogható, fantázianyitogató.
Éljenek a jó könyvek!
 

Útra keltem. Irány Salgótarján, testvéri találkozó.
Nem régen vizsgázott Chevivel a XIII. kerületbe. Ott lerakom, szombaton nincs parkolási díj. Napos az idő, jó a kedvem. Orchideát viszek K.-nak (úgy tudom kedveli). Somelier sógornak próbálok olyan italt vinni, amije még nincs. A dianás cukornál kötök ki. Alig hiszem, hogy sósborszeszt tartana otthon.
Évek óta lehetőség szerint elkerülöm a hosszabb távokra történő vezetést. Z. mint máskor is utasának fogad. Négyen indulunk a kb. 120 km-es útnak. Zuglóba érve feltűnik a felújított Kassai téri templom. A közelében laktunk másfél évtizedig. Rákospalotán kitérő. Ott kellett letérni, ha Á.-khoz mentünk kihelyezett szekcióülésre a szerkesztőség részéről. A kocsi falja a kilométereket. Hungaroring. Égbe menő utat mutató szobor, műtárgy?      
Amott Bag. Jártunk a templomában. Módosított dallammal énekelték az egyik Mária-nótát, mint mi, a Mátyás-templom kórusa.
Fót. A Hit pajzsával kitüntetett Sebők atya a plébános az Ybl M. által készített templomban.
Dombra föl, völgybe le, a 3-as sztrádával hamar végzünk.
Átváltunk a 21-es útra.
Már messziről látszanak a Mátra vonulatai.
Ahol ma jelzőlámpa szabályozza a balkanyart, valaha csak stoptábla állt. Kb. 20 éve autóztam arra, amikor azon a sarkon két rendőr állt lesben, 50 méterre a kanyaródó autótól. Állították ketten, hogy csak lassítottam, s nem álltam meg a táblánál. 500ft-ot kapcsoltak le rólam.
A 21-es út.
Valaha két sávos volt: egysáv oda, egy meg vissza. Jaj volt nekünk, ha egy mezőgazdasági vontató kocogott előttünk.   
Változatos, szép a táj.
És örülhetünk is szépségének, ha más vezeti az autót.  
Ismerős vidék ez. Szarvasgede, Mátraverebély, Maconka, Bátonyterenye, Kazár, csupa ismerős név. Azért jól esik kiszállni utunk céljánál, Salgótarjánban.
Ott készült néhány kép az őszi lombokról. Majd mutatom a FB-on.

Politikai idegkórtan még nincs, de előbb-utóbb alighanem szükség lesz rá.
Több ízben kitértem blogomban arra a kutyakomédiára, amely Strasbourgban a plenáris ülésen a magyarok és a patrióták ellehetetlenítését célozták indulatos gyűlöletbeszédek útján.
Nem ezt ígérték!
1988. október 11-én Strasbourgban járt II. János Pál pápa, ahol beszédet mondott.
Felvezetőjében Lord Plumb, a parlament elnöke úgy nyilatkozott, hogy az Európai Közösség szeretettel ápolja civilizációjának értékeit, amelyek az egyén tiszteletére, a személyes felelősségre és szabadságra épülnek.
A pápa beszédében többek között a következőket mondta: „A Közös Piac, amely 1992 végén lép érvénybe, siettetni fogja Európa egységesítését. Az európai állampolgárok szabad akaratából eredő közös politikai rendszer távolról sem fenyegeti a Közösség népeinek önazonosságát (identitását). Inkább biztosítja, hogy minden vidék méltányosabban gyakorolhassa jogait, főleg a kultúra terén. Az így egyesült európai népek egyike sem fogadja el, hogy a másik vagy ennek kultúrája uralkodjék felette, hanem vallja, hogy mindegyiküknek egyforma joga különbözőségével gazdagítani a többit…
A régi birodalmak mind megbuktak, mivel felsőbbrendűségüket erőszakkal és asszimilációs politikával próbálták elérni. A ti Európátok a szabad társulás gyümölcse lesz, népei kölcsönösen rendelkezésre bocsátják sokszínű gazdaságuk sajátosságait.”  
Van még kérdés?
***
Hány nyelven tud a béka?
A közönséges béka kuruttyol.
A költőibb vartyog.
A többi brekeg.
Amelyik egyik nyelvet sem érti, az kvakvakol.
A varangy meg mély hangon pirreg.
Kérdés: Van-e olyan, amelyik több nyelven is meg tud szólalni?
Még két kérdés: Hány nyelven tudnak az egyéb állatok. Melyikük igazi poliglott?
A szarka, a varjú, a papagáj?  

OV tegnapi beszédeihez gratuláltam. Válaszok a sok elismerő mellett:
1. Mihez?
2. Kussolt.
3. Habzó szájjal beszélt.
Nos, akkor kussolt vagy habzó szájjal beszélt?
Válaszom: „Magyar magyart rontja. Kár. / Bár több esze volna már.” (Szalay- Kodály)
***
Nem számoltam, hogy hányszor hánytorgatták fel a plenáris ülésen a jogállamiság kérdését Strasbourgban. Az értelmezőszótár szerint a jogállam jogrenden, demokratikus törvényeken alapuló állam. Ennek biztos, hogy megfelelünk. Peresze a saríjának nem felelünk meg. Persze a mainstream-nek sem felelünk meg, mert úgy akar bennünket látni, hogy nem felelünk meg. Magát meg úgy akarja látni, hogy ő minden körülmények között megfelel a jogállamiságnak. Ez a kétéves gyerek igazsága: „Apa, bokszoljunk, de te ne, csak én.”
***
Olvasom Clint Eastwood megfogalmazását 94 éves korából. „... Amikor felkelek, egyszerűen nem engedem be az öreget. A titkom 1959 óta ugyanaz: elfoglalt vagyok, és nem hagyom, hogy az öreg betegye a lábát a házba! Szó szerint ki kellett rúgnom, mert a fickó már kényelmesen berendezkedett, állandóan pisilni kellett vinni, és kizárólag nosztalgiázni tudott.”
Szimpatikus megfogalmazás az idősödéssel való dacolásról. Megerősítem az igazát, amelyet egy bizonyos pontig követni tanácsos. Magam is élek vele. Próbálok úgy cselekedni, olyan tempóban, olyan szédülésmentesen stb. mint 18 éves koromban. Ez pozitív hozzáállás, és működik is egy határig. A határ az a rossz közérzet, amely nem teszi lehetővé, hogy felmerüljön a fiatalos lendület gondolata. Beszűkül az értelem arra, hogy hogyan tudna kimenekülni az áldatlan állapotból.  Életcélt kell találni, ha egyáltalán lehetséges.
***
Cesbron a halálról (idézi Szabó Ferenc, én meg őt): Akkor válunk gyermekből felnőtté, amikor vállaljuk halálunkat... az egyedüli értelmes dolog a halállal való szembenézésben a gyermeki magatartás: „Egy kicsit szemtelenül nézni szembe vele, mint az a gyermek, aki valami szamárságot követett el, és az anyja elé áll, aki már ismeri azt. Egy szamárságot? Dehogy! Ezer és millió szamárságot követünk el: ez életünk mérlege. … szembe kerülünk egy hatalmas fallal, amelyen az idő amolyan repülőgépként összeroncsolódik… létünk egy pillanat alatt pozdorjává zúzódik... Marad az: Nem készakarva tettem, nem készakarva tettem. Ezt ismételi a gyermek az anyjának, amikor éppúgy szüksége van a dorgálásra, mint a vigasztalásra, és zokogva vár… én is várok.
Hát nem eredeti?
 

Hofi paródiájának egyik mondata köszön vissza. „Anyósom megmondta:
Géza, ne politizálj!”
Magamra venném, s teszem is többnyire, de teljesen nem maradhatok mentes a politikától.
Nem maradhatok, mert a mi bőrünkre is megy a játék.
A mai strasbourgi kutyakomédiát csaknem végighallgattam. A többségi mantrákat, amelyek évtizedek óta borzolják idegrendszeremet, s a konkrét kontrákat, amelyekben nem reflektált aminnisztelnök a milliószor elhangzott jogállamiságba való parttalan szómágiára.
Érdekesebb volt a tegnapi, két óra hosszat tartó nemzetközi sajtótájékoztató, ahol minden kérdésre tisztességes választ kapott OV-tól a kérdező. (a kontraszt miatt megjegyezni, hogy Magyar Péter is sajtótájékoztatót hirdetett, ahol nem volt hajlandó megjelenni.) A mai plenáris ülés inkább undorító volt kicsinyes, előre eltervelt támadássorozatával, gyűlölködő hangnemével.
Lehetett volna konstruktív is, de hát ahhoz partnerek kellenek.
Magam egy kupica körtepálinkával öblítettem le a rágalomhadjárat során elhangzó áriákat, s mondtam feleségnek: Remélem, hogy most OV is ezt teszi.
***
Mivel elkészült autónk javítása, tisztelendő urunk jóvoltából autóval mentünk érte. Hazahoztam hát a Chevroletet a szerelőtől. Levizsgázott és dicséretet kapott. Élete további két évre meghosszabbíttatott.
Az orvosi alkalmasságira nekem jövőre kell csak mennem. Egyelőre bízom benne, hogy hasonlóképpen jól szerepelek majd az alkalmasságin.   
***
Milyen az ember. Hozzászokva egy bizonyos komforthoz, nagyon tud hiányozni átmeneti nélkülözése. De mostantól visszaáll minden a rendes kerékvágásba. Megnő az akciórádiuszunk.
Sokkal messzebbre el fogunk tudunk menni, mint eddig gyalog.

Lisieuxi Szent Teréz elhatározta, hogy halála után a földiek üdvösségén fog dolgozni.
Megsegíti jó törekvéseket, közbenjár a javukra. 
Halálos ágyán, egyik utolsó beszélgetésében ezt mondta: „Ha a Jóisten meghallgatja kívánságomat, akkor az én mennyei életem tovább folytatódik a földön, a világ végezetéig. Igen, azzal fogom tölteni az örökkévalóságot, hogy jót teszek a földön.”
Ezt a közbenjárást ő maga a rózsaesőhöz hasonlította.
Az Örökimádás-templomban megtartott imaesten – miként korábban is – a jelenlévők írásban megfogalmazott problémákkal fordulhattak Isten kedves szentjéhez segítségét kérve. 
Történt pedig, hogy az alsó tagozatos Domi arra gondolva, hogy alma- és cseresznyefájuk alig termett valamit, viszont sok volt a gyümölcsökben a kukac, azt kérte, hogy idén szép és bőséges termést hozzanak a kert fái. (A kérésekhez nevet, címet kell mellékelni.)
Telt-múlt az idő, a fáik idén roskadoztak a terméstől, és elkerülték őket a kukacok.
Minderre rácsodálkoztak.
Hát még akkor, amikor az év elteltével levelet kaptak, melyből kiderül, hogy Domi ezt kérte az előző év októberében.
Azt hiszem, a meglepetés abból származott, hogy a fiúcska már rég elfelejtette kérését.
De nem úgy Lisieux szentje.

Ma bemutatkozott az ősz. Mondjuk, ideje volt. Nincs nagyon hideg, de köd üli meg a tájat, vagy ahogy még általánosságban mondani szokták, leereszkedett a köd. Vagy ahogy Weöres S. írta, hajnali ködfal a vára. Vagy ahogy ránézett a jelenségre Fekete István Köd c. munkájában.
Vagy ahogy magam megéltem vagy örven éve.
Baján jártunk kiküldetésben, s besötétedett, mire hazaindultunk a vállalati gépkocsival. Gyanús volt, hogy enyhe homály fogad. Amint kiértünk a városból akkora köddel találkoztunk, hogy csak lépésben poroszkálhatott járművünk. Hogy ez mennyi ideig tartott, utólag nehéz megmondani, de egy óra hosszat legalább, az biztos. Mi, a kocsi utasai elcsendesedtünk azon gondolkozva, hogy ha Bajától hazáig lépésben haladunk, akkor jószerével csak holnapra érünk haza.
Hanem egyszer csak végeszakadt a ködnek. Hogy felszállt, vagy tovább nem terpeszkedett, már nem tudom. Csak azt, hogy magához tért a kocsi, és ettől kezdve vidáman vágtatott velünk a fővárosba.
***
Néhány élmény a hivatalos kocsi utazásokról. (Az elsőről beszámoltam korábban.)
- A ránk várakozó, elszundikáló vállalati sofőrt megtréfáltam a Volga elejét meghimbálva. Ő felébredt, előtte fák… kapkodott ide meg amoda, mígnem rájött a turpisságra. Továbbhaladva válaszolt nekem, aki az anyósülésen utaztam. Satufékezett, hogy majd kivittem a szélvédőt.  
- A kocsibelsőben narancsot pucoltam. A gyümölcs illatára társaimnak összefutott a nyál a szájukban. Mind kért belőle néhány gerezdet.
- A női kollégák szerét ejtették, hogy a város piacát felkeressék. Hazafelé úton ölükbe szórták a vásárolt zöldborsót, és kifejtették a héjából. Hazaérkezve már csak meg kellett főzniük.
- Fiúkollégámmal nyárias őszön utaztunk hazafelé a Balaton partján. Megkérte a sofőrt, hogy álljon meg, mert szeretne megmártózni a kellemes hőmérsékletű vízben. Aztán meztelenre vetkőzött, és be a vízbe. Utószezon volt, annak is a vége. Nem sokan láthatták.
Engem is invitált.
Eredménytelenül.
  

1. Ünnepi dalomat zengem,
a jó Isten éltessen engem.
Ti pedig mondjátok: Ácsi!
Éljen sokáig Miklós bácsi.

2. Ünnepi dalomat zengem,
a jó Isten éltessen engem.
Ti pedig mondjátok: Écsi!
Éljen sokáig Tücsi néni.
                             († Kékes Jóskától elorozott csasztuska)
Vége a napnak. Vége a vasárnapnak.
Jókedvű találkozón vagyunk túl.
Piliscsabán gyűlt össze mindenki, aki időt tudott szakítani a találkozásra.
Nekem legkisebbik unokám mesélt vagy egy órát, utána arra kért, hogy a könyvéből olvassak neki mesét.
Tizenegyen voltunk a visszhangos konyhában, a kevéssé visszhangos szobában. Voltak, akik zongoráztak, voltak, akik fújták a szaxofont, megint mások doboltak. Elsősorban is T. születésnapját ünnepeltük, ároni áldással, bőséges lakomával, ajándékokkal. (Mégis egymás jelenléte volt a leghangsúlyosabb ajándék, bár a sebtében készült családi fényképtabló is érdekes meglepetés volt.)
Magam ezúttal „műfüleimmel” hallgattam a kavarodást.
Nem lett jobb tőle a befogadókészségem, de minden hangot felerősítve hallottam.
Mint kifejtettem, a hallókészülék egyet biztosít: nem róhatja fel nekem senki, hogy nem tettem meg minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy megértessem magamat velük, és olykor csakugyan jó szolgálatokat tesz.
Készültek rövid videók, és fotók is az ünnepeltek egy részéről.     
Mindent összevetve köszönet jár a szervezőknek, a házigazdáknak, a jelenlévőknek.
Éljen T. Isten éltesse jókedvben, bőségben.

 
 

Tudom, többször megidéztem már a Zászlónkban  közölt sportbakit:
„Oda rúgta a labdát, ahol ő szokott lenni.
Most is oda rúgta, de most ott nem volt senki, mert ő ott volt, ahonnan rúgta…”
Hát ez eléggé kacifántos.
Békét is hagytam volna neki, de a vadászregényében, de Széchenyi hasonló megfogalmazásra adja fejét.
Mint írja:
Megszoktuk, hogy mindig van elefánt, ahol mi nem vagyunk. Hanem ott is csak addig, amíg odanem érünk. Aztán már ott sincs…. Az elefántok ezúttal se tettek kivételt. Megtudták, hogy ide érkezünk, és nem jöttek elő.
A Csui…!* c. kötetében ugyan utal rá, hogy kapitális agyarú elefántra lőtt, de az elvitte a golyót, és nem mutatkozott többé. Sz. Zsigmond meg is kapta a magáét derék kirongózijától.
Később megtalálták a hatalmas állat tetemét.
A gróf hosszas hercehurca után meg is kapta a trófeát.
Sokba került neki, mert aki csak közbenjárt érdekében, azoknak mindnek fizetnie kellett.
Nem is keveset.
A világbajnok elefántagyarok együttes súlya 272 fontot nyomott.
Elképzelhető, hogy mekkora állat lehetett az, amelynek egy-egy agyara csaknem hetven kilós. 
Akkora, hogy emelt fővel át lehetett sétálni alattuk.  
Végigolvasva a kötetet, érdekes megállapítása a szerzőnek, hogy Afrikából haza vágyik, itthonról pedig Afrikába.  
Ha komolyan vesszük megfogalmazását, akkor konklúziója szerint legjobb útközben.
* Emlékeztem szerint a csui tigrist jelent.