Mickey webnaplója

Egy idézet a Harry Potter-regényből, amelyet Földi László cikkében olvastam: „Az életben mindig két út van: a helyes és a könnyű.”
Elég általános élettapasztalat.
Az Újszövetségben Máténál olvashatjuk, amit Jézus mond a hegyi beszédben: „Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz, – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet, – kevesen vannak, akik megtalálják.” (Mt 7,213,14)   
A könnyű a tágas a széles, a lejtőn lefelé menő.
A helyes a szűk és a keskeny, mely a hegycsúcsra vezet.
Az ember hajlamos a könnyebbet választani. Pedig tudja, hogy a hegytetőre volna érdemes felmásznia, mert
- emlékezik rá, milyen fenséges a kilátás onnan
- emlékezik, hogy milyen fényes odafönt minden. És arra is
- emlékezik, hogy milyen egészséges, friss, oxigéndús levegőt lehet ott szívni.
Lefelé viszont viszi a súlya, szinte gurul a lejtőn, de azt is tudja, hogy nem számíthat odalent semmi jóra.
És mégis?!
És mégse.
Van valami vagány a kihívásokban, az erőfeszítésekben.
Bírom, kibírom, megnézem, felkutatom, gyönyörködöm benne.
Válaszolok a felkínált szépségre.
Ez inkább embernek való.

Néhány napja a késő esti órákban a Katolikus Rádió adását hallgattuk. nevezetesen egy interjút hallgattunk, amit Dr. Vojcek Lászóval készítettek.
A beszélgetés zárógondolatát törekszem pontosan megidézni, mert alapvető fontosságú.
Általában az orvoslás, de az orvosmisszió szlogenje is lehetne, amit a professzor úr megfogalmazott:
„Mi orvosok megvigasztalni mindenkit tudunk. Fájdalmát enyhíteni ritkábban, meggyógyítani meg még ritkábban tudjuk. Az Isten gyógyít, mi csak oltókések vagyunk.”
Azt hiszem, ez tényleg az egészségügy mottója lehetne.
Arra gondolok, hogy az ápoltak közül a legprecízebben alkalmazott eljárások ellenére is elhunynak sokan a kórházakban. Az orvosoknak hatalmas alázatra van szükségük ahhoz, hogy végső tehetetlenségüket felismerve (a halállal szembeni tehetetlenségük ellenére) próbálkozzanak a betegek meggyógyításával.
Ide vág a korábban idézett Ratzinger gondolata, miszerint a kormányoknak nem feladata a nemzet tagjainak boldogítása. És ide vág, amit reggel hallottunk a prédikációban: Nincs olyan ember, aki az életét fizikai vagy szellemi szenvedés nélkül megússza.
Ez a világ már csak ilyen.
Van benne ez is, az is.    
Ezekből meg azokból mi is kivesszük a részünket.
Mindezzel együtt a világ csodálatosan szép, benne mindent összevéve jó dolgunk van.

Czakó Gábor tanítványaként egykor a megy ige szinonimáit segítettem összesöpörni. Közel száz szóval gazdagítottam az író gyűjteményét. Cz G. és társai végül is több mint ezer szinonimát gyűjtöttek össze e mozgást kifejező szóra.
Az érdekes szavak összesöprésével nem volt egyedül. P. Nemeshegyi P. SJ a -li végű sváb szavak betakarításával szórakoztatta ebédre váró társait (sramli, sámli stb.) N. Péter atya játékát tovább vittem. Kb 400 -li végű szót gyűjtöttem egybe.
Nekem most az jutott eszembe, hogy szintén játékos lehet a hangutánzó szavak összegereblyézése. Próbálkozom egy bővíthető csokorral. Elvileg a hangutánzó szavak száma végtelenül sok, de a köztudatban ismerteké azért a végtelennél lényegesen kevesebb.
Ami még érdekes lehet, hogy más nyelvek hangutánzó szavai meglehet, hogy részben lefordíthatatlanok, mert más hangokat utánoznak, olyanokat, amelyek nálunk nem léteznek. Pl. egzotikus állatokét, pl. egyes zörgésekét. Nem magyar a toc-toc, a pan-pata-pan stb.
A munkát elkezdtem, és majd közzé teszem, ha már összeszedtem az általam felismert hangutánzó igéket. Vannak mondatszók és névszók is ilyenek. Velük most nem foglalkozom.
***
Ha még tíz kilót fogyok, akkor a szűk ingeim [sue king] bő ingekké [boeing] avanzsálnak, és talán repülni is fogok tudni.
***
Már nyílnak a télben a szép hóvirágok, de inkább a bentieket fotóztam le. Itt kellemes az idő a távfűtés jóvoltából.
***
Érdeklődéssel figyelem a nemzetközi politika elmozdulását a béke irányába.
Remélem, hogy sikerül is a háborús hisztériát globálisan megállítani.
Megrázhatná már magát a föld, nehogy heves tektonikus mozgások figyelmeztessék az emberiséget törékenységére.

A nap meglepetése, sőt inkább ünnepe, hogy súlyom neméri el a három számjeggyel kifejezhető állapotot.
Ez újabb reményt ad hozzá, hogy letornásszam magam 92 kilóra, mint a paleoketogén diétával, vagy még lejjebb, megcélozva a 80-at, amennyi fiatal felnőtt koromban voltam.
Egyelőre az ábrándok világába tartozó dolgok, mégis feltűnnek valahol a lét horizontján, és optimizmussal töltenek el, ami nagyon rám fér.
Cukrom 7,9, egy hete 9,1 volt.
Csak így tovább, csak így tovább.
Az úton nem jó megállni, mert akkor fel kell tápászkodni.
Csak menni, menni,
s nem mindegy, mit enni.
Rövid olvasmányokon élek, mert a hosszas témájú könyveket már elolvastam.
Lehet, hogy hamarosan felkeresem a könyvmegállót. Hátha akad valami…
A séta különben is rám fér.
(Most már korábban szűk ingjeim is rám férnek.)

Azt álmodtam, hogy Amerikában vagyunk, és egy kvízjátékban 500$-os kérdést kapunk, mely így hangzott: Honnan van a patak szó?
Odáig jutottam álmomban, hogy a potok szláv eredetű szó, és vízfolyást jelent.
A patak is vízfolyás, de az orosz a patakot recskának mondja, folyócskának.
A potok szót pedig ránk hagyta. Legyen nekünk az a patak.
Nem emlékszem rá, hogy a pénzt megnyertük-e ezzel a válasszal.
Viszont ahányszor felébredtem, mindannyiszor az Alhambra c. gitárzene zümmögött a fülemben. Mondjuk, kedvesebb, mintha oroszlánordítás visszhangzott volna belső hallásomban.
Aztán reggel lett.
Este szeretem kinyújtóztatni gerincemet, reggel meg szeretek fölébredni.
Korommal jár ez, kormos mégse leszek tőle. : )
Szombaton vettünk ágygarnitúrát, ma visszavittük,
vettünk gyűrűt, ma másikra cseréltük.
Igaz, nem én, hanem T. volt, aki reklamált. Joggal. A garnitúra öt részt ígért, de két kispárna hiányzott belőle.
Csak az ára volt helyes.
***
A világpolitika fordulatot vett.
Lehet, hogy befejezik végre a proxy-háborút? Nagyon tudnám értékelni.
Lehet, hogy megszűnik a WHO?
Lehet, hogy érvénytelen lesz a párizsi egyezmény?
Megannyi kérdőjel.
Lehet, hogy az emberiség újra két nem képviselőiből áll. Úgymint nőkből és férfiakból?
Felgyorsultak az események.
Lehet, hogy tisztul a káosz?
Lehet, hogy a feketét ezután nem sötétfehérnek mondják?
Ami biztos: Ma -7 fok volt reggel, és most süt a nap, ahogy természetéből kitelik.
***
Fogyásom új szakaszába ért. Korábban írtam: „Vannak fokozatok a kilók elhagyásában. Az első, hogy balkezemmel átérem a jobb csuklómat. Ha sikerül tovább, akkor a jobbal is át fogom érni a balt.”  Tegnap ért ez a pozitív fordulat. A jobb kezem is átéri bal csuklómat.
Kb. 100 kiló vagyok.
Irány a kétszámjegyű súly.    

A fogyókúra tart.
Hogy miért?
Az orvos szerint a gyógyszerek jó részét eldobhatom, ha lefogyok 30 kilót, azon kívül a szívem terhelése is alaposan lecsökken. Az utóbbival teljesen egyetértek. Ami a gyógyszereket illeti, tapasztalatom szerint a sovány emberek is megbetegednek, legfeljebb más típusú bajokkal nyűglődnek.
A kúra egyebekben január közepe óta tart. Most 110-ről beálltam bő 100-ra. Várom, hogy 100 kiló alá érkezzen a súlyom. Akkor a harmadrészén túl leszek.
***
Miséről kijőve egy kedves ismerős figyelmeztetett rá, hogy autóm bal első kereke lapos.
Mivel vezetéstechnikai problémát nem okozott, hazagurultunk vele. Jobban szemügye véve látom, hogy tényleg laposabb a többinél. Nosza, el a töltőállomáshoz.
Mérem. Egyik kerék se éri el a 2 atm-t.
(Az inkriminált gumi 0,5 atm-n állt.)
Emlékezetem szerint 2,1 re kell belőni őket. Szerencsére jó kis pumpájuk van.
Pillanatok alatt sikerült a manőver.
Most már csak az a kérdés, hogy mennyire tartják a gumik a visszaszerzett nyomást.
Az az igazság, hogy sose mértem eddig a jó két év használata során a guminyomást.
A szerviz félévenként cseréli a téli felnit nyárira és viszont.
Gondolom, ott beállítják a nyomást is.
Vagy tévednék?
Vezetni szeretem az autókat, nem javítgatni.
Az egy másik szakma.

Álmatlanul töltött éjszakán az emberben valahol dalok versek jönnek elő. Inkább csak zenék, mint szövegek. A kutyáról, amely a holdat ugatja, mert viszont – a hold a kutyát nem ugatja.  
Erről pedig egy másik kutya-nóta ugrott be. Elsősorban a dallama. Aztán valamelyest a szövege is. Tréfás dal, arra gondoltam rögtön, hogy a tréfás nótákat meg kell tanítani az unokáknak, hadd vidámodjanak.
Utánanéztem, hogy is énekeltük egykor sine-fine:
A kútya aa konyhában a kólbászt elloptaa
a kúkta haragjában a kést belé szurtaaa.
Ééés jőtt a kútya sereg, hogy eltemesse őőt,
s a sírjáraa felírták az itt következőt:
hogy
A kútya aa konyhában…
(unásig)
De ha már, akkor meg kellene tanítani, hogy
- meddig tartott az út Egerbe
- az a szép, az a szép, kinek kocka feje van
- baj van a részeg tengerésszel mindjárt jókor reggel
- erdő szélén van egy házikó, benne lakik nagyanyó
- mi van fenn a falon? (egy bolha)
- felmászott a nyúl a fára,
- Sári néni papucsa kint maradt a kapuba
- minden vízbe mártott test - kisangyalom
- fölmegy a katedrára, rá néz a tanárra…
- minden ember ember, csak a november nem ember
- nád a házunk teteje
- Nobel Alfréd pléh pofával glicerint kevert kovával
stb.
Na, legközelebb, ha találkozunk…

Tegnapi posztom megihlette egyik kedves barátomat (Lackó Bárdosy). Ezt írja, idézem:
„a tegnapi blogod (a kérdezésről) inspirált erre. Jó volt!”
Hogy mire, azt alább közlöm (ha csak nem törölteti velem írója), mert írása eredeti stílusával magával ragadott. Régi emlékét vetette gépre: 

Ahogy egy nőtől illetlenség megkérdezni, hogy “hány éves vagy?”, úgy Spanyolországban az egyik legdurvább kérdés a “mi történt veled (vagy a családoddal) a polgárháború idején?”. Ez az a kérdés, ami a látszólagos társadalmi békét fenyegeti. Hiszen a spanyolok is mély árkok között evickélnek, csak amikor épp jól megy a gazdaság, akkor ezeket sutba dobva próbálnak békésen meglenni egymás mellett. Azonban ez a kérdés nagyon mély sebeket tép fel. Ezért illetlenség.
Én persze ezt első két spanyolországi utam során nem tudtam, és mivel nagyon érdekel a történelem, ezért párszor megkérdeztem. Ha azokat a grimaszokat lefesthetném, amit erre a spanyolok vágtak, azzal egy egész sikeres galériát megtölthetnék. És persze senki sem válaszolt. Még azt sem, hogy “erre nem válaszolok” vagy, hogy “ez egy udvariatlan kérdés”. Én meg őszinte gyerek voltam, de még fiatal és nem éreztem meg, hogy ezt nem kéne tovább feszegetnem.
Történt egyszer, hogy ráerőltettem magam egy kedves spanyol családra, akik nem tudtak nemet mondani arra a kérésemre, hogy: tetszene tudni adni egy pohár vizet, mert olyan éhes vagyok, hogy azt se tudom, hol alszom? És befogadtak, megetettek, megitattak. Beleláthattam az életükbe, a családi szerkezetükbe - ami akkor még nagyon idegen volt a magyar szokásoktól - három napig. Az apuka hetven éves körüli volt. A lakásuk egy lakótelepen volt, de a lakótelep egy katonai laktanyában. Mivel apuka nyugalmazott katonatiszt volt.
Balga fejemmel arra gondoltam, hogy ennél szakavatottabb embertől meg sem kérdezhetném az ominózust kérdést: öreg is, katona is. Vacsora után előálltam azzal, hogy milyen volt a polgárháború.
A szobában a családja különböző tagjai élték mindennapi életüket, ám a kérdésemre mindenki megdermedt. Megfagyott a levegő. Szemrehányó pillantásokkal szegeztek körbe.
Az öreg egyrészt nagyon udvarias és művelt volt. Másrészt abban a pár napban nagyon megszeretett. Ezért erőt vett magán és válaszolt. Ő volt az első és egyben az utolsó spanyol, aki válaszolt erre a kérdésre. Nem csak nekem.
A semmibe révedő szemekkel azt mondta: - Ez egy nagyon szomorú történet.
Pont. Ennyi. És ez is kozmikusan sok volt. Végtelenszer több, mint amit bármely spanyol valaha, akárkinek adott erre a kérdésre.

Nos, igen. Vannak olyan kérdések, amelyeket nem kérdezünk.
Pl. Amerikában: Mennyi a jövedelmed?
Bárhol a világon a vendégtől: Mikor mész haza? Stb.
Általában vigyázni kell arra, hogy ne lépjünk beszélőpartnerünk tyúkszemére.

Az 1956 óta Amerikában élő rokonom (80 éves elmúlt) kérdezi tőlem, hogy ki volt anyjának a keresztapja? És miért nem a szülőkre hagyta a „vagyonát"?
Rendben megválaszoltam a firtatott dolgot, bár a bennem gyerekkori emlékként élő információt senki nem tudja megerősíteni. (Igaz, cáfolni se.)
Egy másik kérdésére pedig már nincs, aki válaszoljon, mert az utolsó információ-gazda is elhunyt néhány éve.
Mi lett volna, ha megtudja az igazságot? Vajon megnyugtatták volna a részletek?
Ez csupán két jogosan feltett kérdés.
De a múlt iránt érdeklődő kérdések száma a végtelenhez közelíthet.
Aki sokat kérdezett valaha, az több részletet ismer meg elei életéből.
Aki ezt elmulasztotta, annak be kell érnie kevesebb információval.  
A kérdés, hogy mennyi az elég?
Erre nehéz jól felelni, mert alighanem egyénre szabott.
Mindenesetre el kell fogadnunk, hogy az ember társas lény. Önmagában a civilizált életre képtelen. Fejlődése során fel kell venni mindazokat az ismereteket, amelyek kiteljesedéséhez szükségesek. Elég itt csak a „mi, micsoda” és a „miért”-korszakokra utalni.
A gyerekek sokat szoktak kérdezni.
Jól teszik. (Sokszor nehéz mesét olvasni, mert minden ötödik szóra rákérdeznek az érdeklődő gyerekek, hogy mi ez, és miért az, ami. Vö. még: Úgy tanul a gyermek, ha kérdez.)
Az érdeklődés, a nyitottság az új információk befogadására nem múlik el soha, de megvannak a korlátai. (Ráérős együtt töltött idők, kedvező alkalmak, azonos érdeklődési kör stb.)
Kimondható, hogy mindent nem lehet megkérdezni, csak sok mindent.
Megválaszolatlan kérdések mindig maradnak.
Vannak azonban olyan dolgok is, amelyek mibenlétére kérdés nélkül is feleletet kapunk.
Férfi eleim nem érték meg az öregkort. Viszont mire ötven éves lettem, olyan férfi munkatársaim adódtak, akik jó évtizeddel idősebbek voltak nálam. Mintegy „elém élték” az öregedést. Így ők szolgáltak modellként. Életvitelük, magatartásuk, történeteik segítettek élnem, és segítenek mindmáig is.

Mindig van új a nap alatt. Ilyen a nyelv is, amely időnként új szavakkal lepi meg a közösséget. Az év szava lehet az odavágó. Eddig nem hallottam róla. Most egy szalaghírben többször is előfordult.
Eddig csak visszavágó létezett, mert a versenyeken győztek vagy vesztettek a csapatok. A vesztesnek adott alkalmat bizonyításra az új megmérettetés, a visszavágó (meg)mérkőzés.
tehát volt mérkőzés és az esetek egyrészében visszavágó is.
Most egy kéretlen kiegészítést kap a mérkőzések közül az első a visszavágó mintájára: odavágó mérkőzés.
Olyan ez, mint fiatalkorom egyik szóhasználatának változása. Amikor gyermek voltam, és a korcsolya szót említette valaki, mindenki a jégen csúszó eszközre gondolt.
Miért?
Mert kevés flaszteres út lévén nem terjedt el a görkorcsolyázás. Később a – többnyire azt NDK-s Germina – görkorcsolyák elterjedését követően a görkorcsolya szó visszahatott a korcsolya szóra, és megkülönböztetésül kiegészült a jég- előtaggal. Jégkorcsolya lett a neve. Nekem mindig furcsa volt e a szóhasználat, mert ami nem görkorcsolya hanem csak korcsolya, az a jégen használatos eszköz.
(Most eltekintek az italozást segítő sörkorcsolya szótól.)  
***
A szépségért meg kell szenvedni. Az egészségért is. Esetemben ezt segíti az Ozempic nevű injekció. A leírás szerint a szívnek, a cukorszintnek válik előnyére alkalmazása. A neten sokan dicsérik kiváló tulajdonságaiért. Nincs okom kétségbe vonni igazukat.
Ám tapasztalom magamon a felsorolt mellékhatások közül az alábbiakat:
Időnként szapora szívverés,
émelygés,
emésztési zavar,
reflux,
puffadás,
böfögés,
szédülés,
fáradtság,
étvágycsökkenés,
a gyomorürülés lassulása,
fogyás.   
Na, ez utóbbiért vállaltam az egyéb mellékhatásokat. (Eddig –9 kiló.)
Mint írtam, a szépségért és az egészségért meg kell szenvedni.